Önismereti játék
Tudom, tudom, elmaradtam a havi kihívásokkal, pedig szeretitek őket, kérlek ne haragudjatok érte! A három hónapos rózsaszín mosolygós-ordítós csomagom talán megfelelő vis maior lehet, de persze nem szeretném ráfogni ezt a fiaskót. Kárpótlásul viszont most egy újabb játékra invitállak Benneteket!:-)

Nagyon hitelesnek és az önismereti út igen kifejező részének találom a projektív („kivetítő”, azaz az egyéni tudattalanról árulkodó) rajzteszteket. A rajzolás, a kreatív önkifejezés amúgy is a „nünükém” ugye:-), sőt, miközben azon gondolkodtam, mit is játsszunk itt együtt legközelebb, megvilágosodtam, így rögtön személyes vonatkozása is lett a dolognak. Hirtelen ugyanis teljesen magától értetődőnek éreztem, hogy ezen a vonalon – a megkezdett természetgyógyászati tanulmányaim mellett – még intenzívebben tovább fogom képezni magamat, hiszen ez tökéletesen kikerekíti a szenvedélyemet és az eddigi tanulmányaimat és tapasztalataimat a lélekgyógyászat területén, a jobb agyféltekés rajzolást és a gyerekekkel való foglalkozást is beleértve. (Éljen, éljen, egy megvilágosodás mindig jól jön!:-))

Nos, íme a játék!

Egy üres (A5 is elég) lap közepére húzz egy kb. 5 cm-es vízszintes vonalat! Aztán csukd be a szemed, vegyél három nagy levegőt, miközben próbálsz ellazulni és aztán a szemedet már kinyitva egészítsd ki a vonalat egy egyszerű rajzzá, azzá, ami először az eszedbe jut!

(Ne olvasd el a kommenteket a feladat elvégzése előtt, nehogy az befolyásoljon!!)

A megfejtés:
Ha ehhez a bejegyzéshez legalább 100 komment érkezik, amiben leírjátok, kinek mi lett a rajza (vagy leírás nélkül egyszerűen csak jeleztek, hogy elkészültetek a játékkal), elárulom a megfejtést!
További feltétel a megoldáshoz, hogy a jobb felső sarokban található facebookos „tetszik-like” számláló mellett legalább a 100-as szám álljon és ugyanígy a honlapomon található számláló mellett is!
Terjesszétek a játékot bátran mindenhol!:-)
Ha hamarabb összegyűlne a fenti résztvevő- mennyiség és „rajongótábor”, a megfejtést akkor is csak egy hét múlva fogom elárulni, hogy mindenki idetaláljon addig, aki részt szeretne venni.

+1 ajándék:
A játék egy komplett személyiségelemzés egy része. A résztvevők (azaz jelen bejegyzéshez kommentelők) között kisorsolok egy valakit a jövő héten, a megoldás felfedése után (ekkor zárul majd a részvételi lehetőség!), akinek az teljes elemzést elkészítem. Juj de jó, ugye?:-)))

Előre is köszönöm Nektek a részvételt!:-)

Tündérliget

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/