Kihoztam a kedvesemből a vadállatot
S valóban nem vagyok angyal, hogy mennyire nem, ez csak azután derült ki, amikor a rózsaszín köd oszlófélben volt, s kezdtem, vagyis kezdtünk világosan látni. Nem, nem múlt el a szerelem, ahogy ez általában minden kapcsolatban lenni szokott, csak valahogy megváltoztak a dolgok körülöttünk, velünk. Csak ritkán találkozgattunk pár órára, akkor sem volt egy csendes fészkünk, ahol kettesben lehettünk. Sokszor a természet lágy ölét vettük célba, de egy nyugodt percünk, hogy önfeledten szerethettük volna egymást, hát nem nagyon volt. Hol lovasok zavartak meg bennünket, addig nem is tudtam, hogy az erdőkben lovagolni is szoktak, a szó szoros értelmében értem ezt.
Máskor meg megsüllyedt az autó a sárba, úgy kellett segítséget kérni, hogy kihúzzanak, és még volt pár ilyen romantikus történet. Ilyenkor aztán mindig szünetet kértem, gondolkodási időt, hogy én ezt így tovább nem bírom, nem akarom, ne találkozzunk többet, fejezzük be! Szóval, ilyen kirohanásaim voltak, Jocó pedig csak hallgatott, nem szólt semmit, nem veszekedett, tűrt némán.
Láttam én, nem olyan ő, mint régen, sokszor mintha valami fájdalmat véltem volna felfedezni a szemében, és volt is benne bőven, ugyanis rájöttem, lelkiismeret furdalása van minden alkalommal, amikor együtt vagyunk, de ezért nem szóltam, még nem akartam, még sokkal jobban fájt minden, és nem akartam őt sem megbántani, hátha még is tévedek, és ezt a feltételezésemet is zúdítsam rá?
Mindig úgy váltam el tőle, hogy nem találkozunk többet, mindkettőnknek jobb lesz úgy, és ő a beleegyezését adta. Csak nem így történt, ha ő nem keresett, kerestem én, és fordítva is volt, hiába akartunk, nem tudtunk elszakadni egymástól. Elhatároztuk, amint adódik olyan alkalmunk, elmegyünk nyaralni, egy kicsit nyugodtan kettesben lenni, bár már nagyon őszbe borult az idő, de azért mi csak nyaralásnak neveztük. Aztán az egyik hétvége úgy alakult, a gyerekeim pénteken a nagyanyjukhoz mentek egész hétvégére. Telefonáltam is gyorsan, részemről minden rendben, rá is vágta azonnal, hogy részéről sincs semmi akadálya. Boldogságtól ragyogva ültünk az autóba, na végre lesz két csodálatos nappalunk és éjszakánk, ami csak a miénk lesz, soha nem veheti el tőlünk senki. Beültünk egy csendes, mégis hangulatos helyre vacsorázni, közben vidáman cseverésztünk, örültünk milyen jó nekünk. Egyszer csak azon kaptam magam, azt vettem észre rajta, hogy megint átváltozott, szomorúság, búbánat költözött a szemébe. Na, nem kellett ennél több nekem , felkaptam a vizet, teljesen kivetkőzve önmagamból torkom szakadtából üvölteni kezdtem. Minek jöttünk el, mi értelme volt, miért nem mondod meg, a feleségedet szereted, megérteném, úgyis tudom, megint hazudnod kellett, pedig azt mondtad, mindent megbeszéltetek. Ez még mind semmi, nekem is, önmagadnak is hazudsz, azt mondod szeretsz, de ez nem így van, régóta sejtettem már. Ennek így nincs értelme, nem fogom nézegetni a fájdalmas tekintetedet. Akkor induljunk haza most azonnal, nem akarok tovább egy percig sem maradni. Iszonyatosan fájt a szívem, mikor ránéztem, azt vettem észre, remeg mindene. Szótlanul mentünk az autóhoz, nekem kellett vezetni, ő nem volt képes rá, sikerült rendesen felidegesíteni. Csak hogy még ezután sem hagytam abba, még nem engedtem ki magamból az összes gőzt, mondtam tovább, Te nem pánik beteg vagy, hanem tök hülye, miért költöztél el hazulról, ha azon sírtál, hogy nem tudsz megélni, de ezt sem hiszem el, én nem hiszek soha többet nekem, a pohár csordultig van, illetve betellett. Egyszer csak csendesen megszólalt Jocó, állj le az út szélére mondta, engedelmeskedtem, valami furcsaságot fedeztem fel rajta, még soha nem láttam ilyennek.
Szinte úgy rángatott ki az autóból, ülj át a másik oldalra – mondta.
Indított, és befordultunk egy földes útra, mentünk csak mentünk, elképzelni sem tudtam, mit akar. Egyszer csak leállította a motort, és azonnal torkon ragadott, most megfojtalak te kis kígyó, nem játszadozol tovább velem, de arról is gondoskodom, hogy mással sem. Szerettelek úgy, ahogy senkit soha, de Te féltetted a kényelmes életedet, meg sem próbáltál velem élni, de most meghalsz, nem érdekel a következmény, mi jön ezután, de meghalsz, az elégtétel lesz nekem- üvöltött, ahogyan csak a torkán kifért.
Nem mondanám, hogy nem ijedtem meg, és ahogy szorította nyakamat, valahogy ki tudtam nyöszörögni, oké, akkor mire vársz még, ha úgy gondolod, hogy igazad van, fojtsál meg!!!
Aztán elengedett, és csak ismételgette, bocsáss meg, bocsáss meg!?
– Te is bocsáss meg nekem, mondtam nagyon ártatlan hangon, hibás voltam, sikerült kihoznom belőled a vadállatot. Meg is nyugodtam rendesen, ebben roppant tehetséges vagyok, ha sikerül valakit teljes egészében kiakasztanom, utána valami jóságos tündérré változom, megnyugszom, gondoltam magamban, amíg ültünk egymás mellett síri csendben.
S egyszer csak éreztem a karját, hogy átölel, és olyan vad szeretkezésbe kezdtünk ott az erdő kellős közepén, amilyen csak egyszer történt életemben, hogy milyen érzés volt, nem találni erre még szavakat sem.
Folytatás…………………………!!!
Veled is biztosan megesett már, hogy nem volt valamihez önbizalmad.Vértezd fel magad online videószemináriumunkon, hogy soha többé ne kelljen a padlóról szemlélned a világot. Katt ide>>