Egy párkapcsolat receptje

Egy párkapcsolat receptje: Végy két különálló személyiséget, adj hozzá elsöprő erejű vonzalmat, fűszerezd meg ízlésednek megfelelő bizalommal, keverj bele testi és szellemi kommunikációt, végül tedd az egészet még finomabbá rengeteg odaadással és tengernyi szeretettel.

Csupán ennyi hozzávaló kell ahhoz, hogy ízletesnek találjuk az életet és kívánatosnak egy másik embert. Fejben legalábbis ez az alapelképzelés. Ám ennek kivitelezése sosem egyszerű. Mint ahogy maga a szerelem sem az. Nem válogat társadalmi különbözőségek közt, sem korhatár alapján. A szerelem csak jön és tarol. Nem dönthetjük el, hogy holnaptól a szürke egér Andrást fogjuk szeretni, mert neki biztos anyagi tőkéje van és saját lakása. Aki ezt választja, csupán materiális szintű érdekeket képvisel, aminek semmi köze az érzelmekhez. Azt sem döntjük el, hogy Gábort fogjuk szeretni, aki éppen szabadlábon van két balhé között. Hiába az izgalom és a rossz fiú státusz ez egy szerelemhez szintén édeskevés lenne. A biokémiában rejlik mindaz, amit én úgysem tudok megfogalmazni, de a lényeg adott. Kölcsönös vonzalom=szimpátia. Szimpátia=barátság. Barátság és testi vonzalom= szerelem. Körülbelül ennyi az alapképlet. A többi pedig jön magától. Vagy mégsem?

Ha lenne választásunk kit szeressünk, nem született volna a világirodalomban annyi gyönyörű regény és mese a viszonzatlan szerelemről. Nem hallottunk volna soha Shakespeare-ről és nem ismernénk a Romlás Virágait sem Baudelaire-től. A romantikus mesék csak a nagy egymásra találásig tartanak, de azt már nem tudjuk meg hogyan éli hétköznapjait Hófehérke és a herceg vagy éppen Darcy és Elizabeth (Büszkeség és Balítélet). Pedig az igazi kihívás, a szürke hétköznapokban rejlik. Sokkal jobban próbára teszi a párokat, mint bármi más. Hiszen nehéz újra és újra mindig elbűvölni szerettünk. A nő is teszi a dolgát és a férfi is. Lehetne jönni most a feminista eszmékkel miszerint a nőnek nehezebb dolga van, ami igaz is egy szinten, de most ebbe ne is menjünk bele. Dolgozunk, hazaesünk egy nehéz munkanap után, mert ma éppen ránk szállt a főnök, és még el kell látni a háziasszonyi vagy férji teendőket. Főzni kell, a gyereknek segíteni kell a házi feladatban, meghallgatni a párunk a munkahelyi gondokról, aztán következik a kötelező egy-két óra csendes tv nézés. Nem is csoda ezek után, ha csak egy ágyra vágyunk, hogy másnap újult erővel végezzük a dolgunk.

Eközben pedig gépies módon kezdjük élni életünk. Természetes, hogy 9-5-ig munka. Aztán fél 6 és 6 között bevásárlás. Hétkor vacsora, egy-két óra családi együtt lét, ami pár mondatban merül ki és végül este 11-kor alvás. Nagyon könnyű beleragadni ebbe az életbe. A megszokás nagyúrrá válhat, amiből kitörni nem egykönnyen lehet. Egyáltalán nem meglepő, hogy a házasságban élők egyik fele végül kilép a kapcsolatból így vagy úgy. Aki gyenge, szerető mellett teszi, mert egy kézzel fogható ok nélkül képtelen lenni kiszállni. Hisz, jól tudja, hogy a valódi bűn, valódi büntetést hordoz magában. Aki bátrabb, önmagához akar visszatalálni, így egyedül és önző módon a magányt választja társnak. A kevesebb olykor több elven, új életutat tár fel.

Sokan vannak, akik párfüggők, ám ezt sosem ismernék be. Nem tudnak egyedül lenni, csak akkor érzik magukat értékesnek, ha egy kapcsolat részesei lehetnek. Lényegtelen a kapcsolat minősége csak a megléte számít. Boldogtalanul és megbecsülés nélkül képesek leélni egy egész életet is így akár. Persze a másik fele az embereknek túlontúl nagy elvárásokat támaszt a szeretett személlyel. Ma már nem elég az, ha egy nő ápolt és mellette remekül főz, és tisztán tartja otthonát. Ma már ultrasexinek kell lenni, 90-es mellbőséggel, pici aggyal és mindent elnézően tűrje, ahogy naponta megalázza a párja. De nézzük ezt fordítva! Ma nem elég, ha egy férfi ad magára és rendezett munkaviszonya van. Ma az emancipált nőnek, fontos, hogy a férfinak legyen nagyon vastag a pénztárcája és legyen minimum egy lakása és autója. Na és persze legyen figyelmes beszélgető partner, aki örömmel hallgat és örömmel beszél a nővel bármilyen témáról.
Bevallom, a falra tudnék mászni, mikor egyik-másik nő azt mondja, a férfiak mind olyanok, hogy…. a férfiak mind ezt szokták csinálni, mert…….

Sztereotípiák, ostoba és felettébb beszűkült látásmódra utaló magatartás általánosságokban beszélni akár a nőkről, akár a férfiakról. Nem lenne jobb, ha mindenkit egyéniségként látnánk, és úgy is viselkednénk velük? ! Dehogynem. Csak éppen az nem lenne eléggé kényelmes álláspont. Mert akkor nehezebb lenne a másikat hibáztatni önmagunk gyengeségeiért! A felelősséget tetteinkért vállalni pedig még mindig nem vagyunk hajlandók.

Ahelyett, hogy a párok együtt keresnék kapcsolatuk feszültéséget okozó gyökerét, inkább rohannak a beadni a válókeresetet vagy egyszerűen, ha még papír nem kötötte őket, szaladnak költöztető autót keresni. Mostanában mintha nem lenne már meg az alapvető problémamegoldó képessége az embereknek. Vagy úgy érezzük talán, hogy a 21. század nem lehet a monogám és egyszer, maximum kétszer házasodok/élek együtt egy emberrel világ?

Mi történt? Mi a baj velünk? Hogyan jutottunk el idáig? Azt mondják mindannyian a kapott mintákból válunk adott személyiséggé! Pedig ez csak részben igaz. Ha így lenne, akkor a harmonikus házasságban élők gyerekei is mind ugyanolyan kapcsolatban élnének, és nem halomban dúlnák fel mások házasságát vagy éppen a sajátjukat.

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!

Minden ami a felszín alatt rejtőzik

Veled is biztosan megesett már, hogy nem volt valamihez önbizalmad.Vértezd fel magad online videószemináriumunkon, hogy soha többé ne kelljen a padlóról szemlélned a világot. Katt ide>>