Édességek vagy ékességek? (Hana)

Itt is járt a Mikulás, és mivel jók voltatok, hozott Nektek pár édes falatot. Van itt különleges és egyszerű, ünnepi és hétköznapi, és akad olyan ami egyáltalán nem édes, sőt… kifejezetten nyers 😀

A süthető gyurmából (álneve: polymer clay) készült miniétel, illetve egyéb formájú ékszerek nagyon hódítanak manapság: számtalan ízzel-színnel-alkotóval találkozhattok a neten, és már néhány hazai (boccs, jó szokás szerint csak Budapesti) boltban is. A legtöbbet kedves alkotók készítik, szívvel-lélekkel-szeretettel. Éppen ezért egyediek, nincsen két egyforma.

Barátságom a süthető gyurmával a scrappelés miatt mélyült el. Pillanatok alatt egyedi és minden szempontot kielégítő díszt készíthetünk az oldalunkhoz – vagy akár a ruhánkra 😀


Eszemben sem volt minisütiket készíteni, de addig-addig nézegettem kedvenc alkotóimat, míg végül kiváncsiságból elkészült az első darab, aztán már nem volt megállás (itt találjátok őket).

Ha Ti is kedvet kaptatok, két dologgal kell vigyázni: könnyű rákapni az ízére, és ne csöppenjen el a nyálad alkotás közben. Viszont garantáltan fogyókúrás, csak az ember szeme és maximum a mája hízik 😉

Elkészítésük nem ördöngősség, a youtubon szinte minden alap forma tutorialja fennt van. Ha nincsen túl sok időtök nézelődni, szeretettel ajánlom a gyurmás lányok blogját: „Mindent amit a süthető gyurmáról tudni kell”. Itt hasznos linkek, képek, videok, és egyéb segítség is van. Kérdezhettek bártan, akár a fórumon is.

És ha a lelkesedés ellenére úgy érzitek, nem elég jó a kézügyességetek, akkor se keseredjetek el! Hoztam nektek egy hiperegyszerű 5letet 😉 Ez pedig a jó öreg kókuszgolyó. Amilyen egyszerű a valóságban, éppolyan egyszerű a gyurmavilágban is az elkészítése. Sőt 😉

Íme a lépések:


1. Végy egy darabka barna süthető gyurmát, és készíts egy golyót belőle (tök mindegy, ha akár tojás alakú is, úgysem nagyon fog látszani;-) majd szúrj bele egy akasztót.
2. Lyuggasd ki egy cseppet az egész felületét (én a legalapvetőbb eszközömmel, egy régi körzővel alkottam 😉
3. Süsd ki (ez gyurmafüggő, mindegyikre rá van írva 😉 A képen a Fimo sütési hője/ideje látható
4. Színtelen lakkal jól kend be – és tedd IGAZI kókuszreszelékbe. Várj, amíg megszárad a lakk.
5. Lakkozd le újra a biztonság és a tartósság kedvéért.

——- KÉSZ 😀

Akaszd simán fülbevalóakasztóra, aprószemes láncra, vagy akár chi-vonzó / szerencsehozó csengettyű mellé (erről bővebben itt olvashatsz).

Vagy ha nagyon kicsúsztál az ajándékvásárlásból, vagy saját magad szeretnél valamit alkotni, vagy egyszerűen csak unod a szokásos ékszereidet, kreálj belőle Karácsonyi fülbevalót! 😉

Jó étvágyat és jó alkotást kívánok! 😀
Sok szeretettel! :

Tündérliget

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/