A becsületről a XXI. században

Megint meghasonultam Önmagammal. előfordult már velem, nem egyszer. Nagyon szeretem ezeket a helyzeteket. Elgondolkodtatnak, értékelésre késztetnek. A gyermekeim nevelésével kapcsolatban, talán nevetséges, de nagyon komoly elveim és elképzeléseim vannak. Nagyon szeretném, ha a boldog, a társadalom számára értékes felnőttek lennének. Olyanok, akik, ha nem is csinálnak semmi extrát, nem fedezik fel a spanyol viaszt életük során, de biztonsággal, becsülettel leélhessék az életüket.

Na és itt jön a meghasonulás. Biztonsággal? Becsülettel? Amikor minket közszolgáltató cég ver át több ezer forinttal és még arra sem hajlandó, hogy szóba álljon velünk? Amikor körülöttünk mindenki lop, csal és legfőképp hazudik, mint a vízfolyás.

Az én hibám, tudom. egyszerűen belebetegszem a tisztességtelen dolgokba. Valahogy rosszul vagyok összerakva. és sajnos úgy néz ki, lassan ebbe megyünk tönkre, és újra kell építeni az életünket. ha nem szívom fel magam és nem állok be a sorba.

De a gyerekeknek mit tanítsak? Mi a helyes akkor, ha tudom, hogy becsülettel, tisztességgel élve az életet csak balek lehetsz? Tanítsam arra, hogy a kiskapukat keresni nem erkölcstelen? Az iskolában ugye azt mondjuk, hogy nagy bűn a csalás, fontos a becsületesség, hogy vállaljuk a felelősséget a tetteinkért. A mai világban felnőttként ez azt jelenteni, hogy amíg rá nem jönnek azt csinálsz amit akarsz, élj meg úgy és abból, amit tudsz, amit találsz. na persze ha lebuksz, akkor vállald a következményeid, de ha van pénzed bármit megúszhatsz.

Mit mondjak a gyerekeimnek? Amikor látják, hogy a drága becsületes, törvénytisztelő, tisztességes szüleik a csőd szélén állnak?

Még át kell gondolnom, és ezzel talán nem vagyok egyedül….