Újrahasznosított tárgyak a lakberendezésben

Részben, mert mondhatni önkéntes szemléletváltáson mentem át – önhatalmúlag ám, semmi külső kényszerítő erő, maximum az, de az nagyon erősen, hogy egyre nyitottabb szemmel nézem és tapasztalom a világ, a Föld, az emberiség romboló erejét, és nem tetszik. Egyáltalán nem tetszik, amit látok. Részben, mert tényleg érdekes dolgokra, tárgyakra bukkanok böngészések során, így most egy kicsit szeretnék azzal foglalkozni a blogban hogyan lehet környezettudatosan lakberendezni. Hogyan lehet úgy alkotni, létrehozni valami újat, hogy az minél kevésbé legyen a környezetre káros. Hogyan tudunk úgy anyagokat, gyártási technológiákat, felújítási módokat választani, hogy az minél kevésbé terhelje a környezetet.

Nem könnyű feladat, hiszen pont egy felújítás, átalakítás, új építés, aminél rengeteg hulladék, szemét keletkezik, a csomagolóanyagoktól kezdve az építési törmeléken át.  De   a szállításon át, a világítási megoldásokkal, energiatakarékos technikák megismerésével és, ha lehet alkalmazásával számtalan terület akad, melyekre hatással lehetünk. Úgy gondolom, hogy előre átgondoltan, egyfajta tudatossággal felvértezve lehet tenni a környezet védelméért ezen a területen is.

A téma csöppet sem könnyed, ám nagyon is szükséges róla beszélni, ötletelni, tájékozódni. És, ha lehetőség van, akkor alkalmazni!

[…] Bővebben!

Egyszerűen Nő! Nőnek lenni jó!

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/