Mostan színes tintákról álmodom….

HősNőkblogok ….”Legszebb a sárga, Sok-sok levelet e tintával írnék……És akarok még sok másszínű tintát.” Kosztolányi Dezső sorai jutottak eszembe, amikor arra gondoltam, hogy a színekről szeretnék írni, arról, hogy milyen hatással vannak ránk, és egyáltalán: merjünk használni környezetünkben is és ruhatárunkban is színeket!

Amerikai pszichológusok hosszas kísérletezések, felmérések eredményeként megállapították: az, hogy egy embert antipatikusnak vagy szimpatikusnak találunk-e – szavak, beszéd nélkül -, már a találkozás első tíz másodpercében eldől. A kísérletek során kiderült, hogy a saját színeikbe öltözött személyeket sokkalta nagyobb százalékban találták rokonszenvesnek, mint azokat, akik egyszerűen csak felvettek valamit magukra.

Ennek tükrében néhány érdekes és hasznos tudnivaló a színek tulajdonságairól, de mindenekelőtt egy kedves dal, és én is ezt ajánlom azoknak, akiknél éppen valamiért borús az ég: Színezd újra….

Fehér. A festetlen anyag ragyogó és elegáns. Örök klasszikus, mely a tisztaság és a remény színe, ezért ha békét szeretnénk kötni valakivel, vagy jó benyomást tenni megjelenésünkkel, akkor érdemes élni a fehér energiájával.

Szürke. Az elhatárolódás és a távolságtartás színe, mely szomorúságra, depresszióra hajlamosít. Viselője igazán nem akar senkivel kapcsolatba kerülni, szeret beleszürkülni a tömegbe, nem akar feltűnést kelteni, de talán még azt is kerüli, hogy észre vegyék.

Fekete. Akinek a fekete a favoritja, az előtt világos kell legyen, hogy nem száz százalékig elégedett az életével. Vannak még területek, ahol megoldatlanok a problémái, így ha benéz a szekrényébe és ott többségében fekete ruhákat talál, kezdje el törni a fejét a változtatáson!

Piros. Határozottságot, magabiztosságot, erős önbizalmat és akaraterőt tükröző szín. Elűzi a negatív gondolatokat. Viselőjének optimista és öntudatos megjelenést kölcsönöz. Előfordulhat azonban, hogy túlságosan domináns, meghatározó és agresszív hatást tesz. A sötétvörös árnyalatok klasszikusan izgalmasak lehetnek, a világosabbak inkább dinamikusságot fejeznek ki.

Sárga. Ne legyenek irigyek azokra, akiknek a sárga a legkedvesebb színük! Ez ugyanis a nagy feszültség alatt élő emberek kedvence, akik felszabadultságra és nagyobb boldogság elérésére törekszenek. Szellemi tevékenységnél a környezetünkben elősegíti a koncentrálást. Pozitív gondolkodásra és optimizmusra késztet.

Narancs. Erősíti az önbizalmat és a kezdeményezőképességet, bátorít, jóságra és nemességre sarkall. Ez a ragyogó szín szinte ébresztőt fúj, életkedvet és kreativitást sugároz. Dinamikus és divatos megjelenést ad viselőjének.

Kék. Aki a tenger vagy akár az ég kékjét imádja, az bizony jó, ha tudja magáról, hogy nyugalomra és elégedettségre vágyik. Ha a ruhatára legkedvesebb darabjai egy kékfestő műhelyéből kerültek ki, bizton közölheti környezetével: békére, harmóniára és rendezett körülményekre törekszik. A kék sötét árnyalata tekintélyt és eleganciát sugároz, miközben megnyugtatóan hat. A középkék éppen ellenkezőleg, sportos és divatos. A világoskék élénkítő, friss hatású.

Türkiz. Segít nyitottabbá, vidámabbá válni, és felszabadít lelki terheink alól. Dinamikus, fiatalos karakterű szín.

Zöld. Erősít, ha elhatározásra szeretnénk jutni, mivel biztonságérzetet ad, és segít meglátni a lényeget. Visszanyerjük elveszett lelki egyensúlyunkat, lassan a kívánt energiával töltődünk fel. Az emberi szemnek üdítő, kellemes a zöld színt látni.

Barna. A barna biztonságot, otthonosságot, melegséget sugárzó szín. Narancsszínből és különböző sötét tónusok összekeveréséből nyerjük. Nem véletlen, hogy a téli hónapokban a divattervezők újra és újra a meleg, barnás árnyalatokkal jelennek meg.

Lila. Rendkívüli feszültséget hordoz magában. Egyik oldalon a piros, mint meleg, serkentő, harsogó szín, a másikon a hideg, megnyugtató kék. Egyedülálló, fantasztikus, a mágia, varázslat titokzatos színe, ugyanakkor javítja az intuíciót és az empátiát.

Fotó: Orosz Réka divattervező – A szivárvány színeiben -2009. nyári divatbemutatóján készült – Márton Anikó

Egyszerűen Nő! Nőnek lenni jó!

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/

One thought on “Mostan színes tintákról álmodom….”

  1. Hangulatos a kép, és jó volt feleleveníteni a színek jelentését. Ma észben tartom az öltözködésnél.Felfedező kisfiam narancssárga pólóban van, pedig csak most olvastam a cikket!

Comments are closed.