Ízek, imák, szerelmek egyszerűen Női szemmel

A könyv 2 évvel ezelőtt akadt a kezembe, ám akkor a lendületes olaszországi részek után kevésbé kötött le, félretettem. Ám amikor pár hónapja hírét vettem, hogy a belőle készült filmet hamarosan a hazai mozik is bemutatják gondoltam mielőtt megnézem feltétlenül elolvasom.

Végül ez nem sikerült, éppen más könyv kötötte le a figyelmemet, viszont a filmet már szerettük volna megnézni barátnőimmel. Utólag azt mondom teljesen mindegy, hogy az ember olvasta-e a könyvet, mert a film is, a könyv is független, önálló alkotás, azok számára is bőven akad mondanivalója a filmnek, akik még nem, vagy soha nem is fogják a könyvet elolvasni.

Érdekes volt megtapasztalni, hogy mi hárman – egy korosztály, különböző  életszemlélettel és élethelyzetekben – háromféleképpen éltük meg a filmet. Utána arról beszélgettünk, ahogy sok más film, ez is éppen úgy hat, amilyen életszakaszban, hangulatban éppen van a néző.

Ha épp szerelmes, akkor ez a része fogja meg, a szeretet, szerelem ereje, vagy épp bánata. Ha éppen keresi az útját, akkor remek párhuzamot lehet vonni a filmbeli útkereső, Liz kereséseivel. És, ha éppen vonzza a spirituális világ, az elvonulás, a meditálás, netán épp egy szellemi vezetőre, gurura vágyik, azok számára is rejteget tanulságokat a film.

Azok pedig, akik épp nem szerelmesek, nem keresik sem gurujukat sem az útjukat, hanem éppen a legjobb helyen vannak az életükben, nos azok számára szépséges tájakat, nagyszerű gasztronómiai látványt, és egy kis keleti bölcseletekkel fűszerezett élményt nyújt ez a közel 2 és fél óra.

Egyszerűen Nő! Nőnek lenni jó!

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot

megszorítások
nélkül, ésszerűen?

Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és

spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!

https://www.hosnok.hu/20ezer/