Adventi koszorú – miért fontos

Hétvégén meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorúkon, de vajon tudjuk-e, honnan ered a szokás, és hogy miért pont koszorú forma ez a karácsonyi dekoráció, mit jelentenek anyagai, színei.

Azokban az időkben, amikor még varázslókban, boszorkányokban, rossz tevő lelkekben és rég elfeledett Istenekben hittek az emberek, akkor született meg a varázskör gondolata. Szalmából, fűzfavesszőből, zöld fenyőágakból fontak koszorút, melyet aranyszínű és piros szalagokkal díszítettek. A piros az élet színe volt, a zöld a termésé, a sárga és az arany pedig a fényé. A kör, vagy jelen esetben a koszorú az örökkévalóság jelképe volt, és a soha el nem múló, meg nem törő varázserőé is. Azt gondolták, hogy az efféle „szent” koszorúkkal elzárhatják a házat a gonosz szellemek elől.

Régi korokban úgy tartották, hogyha ilyen „szent” koszorúkkal veszik körbe a házakat, azok biztosan elűzik a gonosz szellemeket. Ezek az ősi rituálék azonban, szép lassan feledésbe merültek. 1838-ban Johann Heinrich Wichern protestáns lelkész az általa alapított gyermekotthon egyik termébe egy hatalmas csillárt készített fából. Erre a csillárra minden egyes istentisztelet alkalmával egy gyertyát tűzött. Hétköznapokon és szombaton piros, míg vasárnaponként fehér gyertyát gyújtott. A szokás néhány évtized alatt elterjedt német földön a katolikus családok körében is, s később a II. világháború környékére egész Európában.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!

Egyszerűen Nő! Nőnek lenni jó!

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot


megszorítások
nélkül, ésszerűen?


Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és


spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!


https://www.hosnok.hu/20ezer/

One thought on “Adventi koszorú – miért fontos”

  1. Az én családi, keresztény hagyományomban az advent színei: a lila, ami a várakozás színe, a rózsaszín pedig az öröm színe. Az idézet pedig szépen megfogalmazza a lényeget.

    „Beköszöntött az advent időszak, ma van advent első vasárnapja. De mit is ünneplünk, mit kellene ünnepelnünk ebben az időszakban? Sokak számára talán ez már nem világos, hiszen az utóbbi évtizedekben a látványos adventi „felhajtás”, és a karácsony „biznisz” elnyomta a valódi jelentéstartalmat.

    Advent a karácsony előtti negyedik vasárnappal – András apostol napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnappal – veszi kezdetét, és karácsonyig tart. A 6. század óta évenként visszatérő egyházi ünnep. Advent első vasárnapja egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.

    Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. Görög szava az Újszövetségben a parouszia, melynek jelentés árnyalatai: jelenlét (fizikai értelemben), eljövetel, megérkezés (jövőre utaló jelentéssel: az Úr napja, ill. a Messiás eljövetele. Lat. adventus, adventum).
    Az ókorban részben a rejtőző istenség előtérbe lépésére, részben királyok, császárok ünnepélyes megjelenésére, látogatására vonatkozott. Így használja Krisztusra értelmezve évszázadok óta a kereszténység.

    Advent négy hete a Megváltó első eljövetelének hosszú előkészületére utal, a Messiás születése előtti várakozást idézi, felkészülés karácsonyra. Eredetileg ezt az időszakot a csönd, elmélkedés, imádság, bűnbánat jellemzi. (Mennyire távol áll ez a mai értelmezéstől, gyakorlattól!) Célja, hogy kifejeződjék benne a gyülekezet Messiás iránti vágyakozása, várakozása, s hogy a hívők megújítsák szívükben a Megváltó második eljövetelének égő vágyát. Hiszen adventkor nemcsak a Jézus születése előtti várakozásról emlékezünk meg, hanem az „eljövetel” igei értelmét alkalmazzuk saját életünkre is („Mi lesz a jele a te eljövetelednek?” Mt. 24,3). Újra és újra várjuk az Úr eljövetelét a saját életünkben, továbbá várjuk Jézus Krisztus második eljövetelét, s igyekszünk felkészülni arra.

    De advent nem csak a keresztényeknek szól! Az ünnepre való felkészülésbe, a lecsendesedésbe, az elmélkedésbe, a bűnbánatba amennyire tőlünk telik bele kell vonnunk környezetünket, családtagjainkat, rokonainkat, barátainkat, ismerőseinket, elmondva nekik advent jelentését, értelmét. Tudatni velük, hogy annak a történésnek az ünnepére készülünk, mely megváltoztatta az emberiség sorsát: Krisztus megszületett, megjelent közöttünk, s ma is arra vár, hogy személyes életedben megjelenhessen, és megváltoztathassa a te személyes életedet is!

    Ebben az értelemben kívánunk áldott adventi időszakot!”

Comments are closed.