Hilda tésztája bográcsban
Ülünk a parton, a hajók szárazra húzva, lefelé fordítva, kitörölve…. Már délután 5 óra felé jár az idő, a nap még mindig erősen tűz. A férfiak elmennek tüzelőért, Hans a bajusza alatt somolyogva elsomfordál. Csak reménykedek benne, hogy ismét készül valamire!
Nem csalódom, mikor a többiek visszafelé szállingóznak a tűzifával, Hans is megjelenik a maga zsákmányával. Jéghideg, ír barna sör. Imáimba foglalom a nevét! :-)))
Isszuk a hideg sörünket, elmélkedünk a világról, lazítjuk karizmunkat….
Ma Hilda főz. A nemzetközi vízitúrában az a jó (többek között), hogy minden nap más nemzet konyhájába kóstolhatunk bele. Nekem például állandó (visszatapsolt) műsorszámom a lecsó.
A csapat kb. 20 ember. Ma lenyomtunk 25 km és túl vagyunk 3 boruláson, szerencsére egyetlenegy kiborulás sem volt :-))) Ilyen statisztika után a vacsora elkészítése már önmagában is „kihívás”, mindenkire dupla adagot kell számítani és tilos elrontani!. A vizes, csapzott társaság előveszi a vésztartalékokat, amíg elkészül a vacsora.
Nézzük, mi magyarok mihez értünk? Tűzrakáshoz, és természetesen mi hozzuk a bográcsot is. Végig a kukta szerepét alakítom, de nem bánom meg, mert most, 10 év múltán is szívesen esszük ezt a remekművet.
Hozzávalók 4 főre:
1/2 kg tészta (esetünkben farfalle)
2-3 nagyobb sárgarépa
1/2 csomag halványító zeller (zellerszár)
2 fej vöröshagyma
2 dl főzőtejszín
60-80 dkg darált hús (ki mennyire szereti húsosan)
fűszerek: 1 mk fahéj, provanszi fűszerkeverék, só ízlés szerint, petrezselyem (mi gigantikus mennyiségben szeretjük, természetesen ez is ízlés kérdése), 3 evőkanál mango chutney, őrölt gyömbér attól függően, hogy a chutney mennyit tartalmaz.
A zöldségeket szabadon variálhatjuk. Ám az alapízt a halványító zeller adja, szerintem azt nem érdemes kihagyni. Készítettem már karalábéval is és fehérrépával is. Aki szereti a párolt fehérrépát, annak jó szívvel tudom ajánlani, nagyon finom. Ha jól emlékszem, az eredeti verzióba került apró szemű konzerv fehérbab is, de én nem vagyok jó viszonyban a babokkal, ezért most sem kaptak főszerepet 🙂
A vacsora így kelt életre:
Bontsuk fel jéghideg sörünket. Óvatosan öntsük át a pohárba, nehogy egy csepp is kárba vesszen. Adjunk párunknak egyértelmű utasítást, hogy még a sör felbontása előtt rakjon tüzet. Ennek ugye praktikus okai vannak, mert fordított sorrendben a tűzgyújtás nagyon elhúzódhat. Ajánljuk fel cserébe, hogy szívesen szervírozzuk a sörét, sőt vigyázunk is rá!
Két tűzre lesz szükségünk, és két edényre. Ezt a férfi társadalom kiszemelt tagjaival jobb előre tisztázni. (Még a sör megívása előtt…)
Tegyük fel a vizet, amiben a tésztát fogjuk kifőzni. Bízzuk a férfiakra… Vagy mégsem?
A másik bográcsba tegyünk olajat, dinszteljük üvegesre a hagymát. Tegyük bele a darált húst. Fűszerezzük provanszi fűszerkeverékkel, fahéjjal, sóval, gyorsan pirongassuk át. A felaprított zöldségeket akkor tegyük hozzá, amikor a hús már „kifehéredett” és levét elpárologtatta. Vigyázzunk a szabad tűzzel, vegyük takarékra. (A legvastagabb rönköt húzzuk ki a bogrács alól, csak parázs felett pároljunk.)
Ha minden megfőtt (a zöldség „al dante” a legfinomabb), jöhet a tejszín és a chutney. Kóstoljuk meg. No nem annyit, csak egy kanálkánnyival! 🙂 Gigantikus mennyiségű petrezselymet elbír, ne spóroljunk vele.
Aztán a két bográcsot egyesítsük. A tésztára ráöntjük a húsos szószt, jól összekeverjük. Mikor felnézünk, már türelmetlenül kígyózó sorban állnak előttünk túratársaink.
Javaslom, a második sörünket tartalékoljuk a vacsorához. Nagyon jól esik utána! Vacsora után, győzzük meg túratársainkat, hogy a szakács sosem mosogat…. 🙂
Mackókonyha
