El akarok válni…

Izzasztó nyári napon csörög a telefon, és egy nagy sóhaj kíséretében, köszönés helyett kiszakadt a barátnőmből a három szó: el akarok válni…
Régóta ismerem, tudom, mennyire nehezen viseli a hőséget, ilyenkor napokig ébren van éjszaka, nappal pedig helyt kell állnia a munkahelyén. Arra gondoltam, talán kifáradt és csak pihenésre van szüksége.

Férje gyakran van távol, és a két gyerekkel járó minden felelősség őrá hárul. Házukon, autójukon hitel, nehezen jönnek ki a pénzükből. A nagyszülők közül csak kettő él, a papa ágyban fekvő beteg, a mama önmagát is nehezen látja el.
Anyósa mindennapi problémái is az ő vállán nyugszanak: csekkekkel sorban állás, főzés, bevásárlás, takarítás, mosás, vasalás.

Ila öt perc alatt, megállás nélkül sorolta el mindazt, amit pár mondatban összesűrítettem – és nem először tette. Amiért most különleges volt a helyzet, az a háromszavas bejelentése volt. Tízéves házasságuk alatt mindig felháborodva beszélt a gyerekeiket szegénységbe taszító, apjuktól megfosztó nőkről, akik egy apróság miatt felrúgták az életközösséget.

Ila férje szerelmi viszony gyanújába keveredett. Az egyik kollegina kinézte magának a fiatal, kisportolt testű férfit, aki nem hajlott a kolléganő irányába. Szerette Ilát, a gyerekeiket, és a nehéz körülményekből való kiútnak azt tartotta, ha másodállást vállal, és a főmunkahelyén is annyit túlórázik, amennyit csak ereje enged. Ezeken a hosszú túlórákon környékezte meg az egyedülálló nő, sikertelenül.

A férfinek sikerült leszerelnie a véletlenszerű találkozások alkalmával felbukkanó hölgyet, de hiúságát azért valahol, mélyen legyezgette, hogy tetszik a fiatal nőnek. Nem történt közöttük semmi, de Ila fülébe jutott az eset. Egy kemény hétvége után úgy tűnt, hogy pontot tehetnek a féltékenységi jelenet végére, és megállapodtak, hogy több közös programot fognak tartani, megpróbálnak kikapcsolódni.

Nemrégiben a kisebbik gyerek beteg lett, és orvoshoz kellett vinni. A kocsi Ilánál maradt, a férje vonattal ment dolgozni. Aznap este, hazaérve azzal az ötlettel állt elő, hogy másnap reggeltől tömegközlekedéssel megy munkába, vállalva, hogy a sok túlóra miatt esetleg csak az éjszakai buszjárattal tud majd hazamenni. A család szűkös anyagi költségvetése indokolta, hogy az új rendszert bevezessék, mely működött is egy darabig.

Egészen addig működött ez a rendszer, amíg egyik péntek este haza nem telefonált a férje, hogy nem fogja elérni a buszt, bent alszik a munkahelyén a pihenőszobában. Másnap délelőtt rendben haza is ért, majd ebéd után, tőle szokatlan módon, elaludt a fotelben. Ila úgy döntött, hogyha elmarad is a közös szombat délután, azért csak csinál valami hasznosat, amíg a férje alszik. Kipakolta a táskáját, és meglepve tapasztalta, hogy abban egy váltás ruha helyett kettő van, és az alsónadrágon egy hosszú, fekete hajszál. Ila szőke hajú, férje fekete ugyan, de rövid. A helyzet félreérthetetlen volt.

Ébredése után kérdőre vonta férjét, aki bevallotta a félrelépést, azt is, hogy a túlórák fele csak ürügy volt. A szeretőjével az első vonatozás alkalmával jött össze, együtt jártak munkába, azóta rendszeresen találkoztak, és az elmúlt éjszakát is nála töltötte. Szeretőjének azt hazudta, hogy feleségével megromlott a kapcsolata – holott csak nem töltöttek elég időt együtt, egymással.

Ilát szereti, mondta, de a nővel eddig még nem sikerült szakítani, és fogalma sincs, hogyan vethetne véget a kapcsolatuknak. Barátnőm kiborult, elrohant otthonról és a parkból hívott fel, hogy elmesélje min ment keresztül. Lementem hozzá.

Kissé higgadtabban tudtuk másodjára átbeszélni a történteket, majd miután megnyugodott, számba vettük az eshetőségeket.

Ila szereti a férjét, a válás gondolata az önérzete megóvása miatt ötlött fel benne, hiszen sokkal többet tett érzelmileg, időben és anyagilag is ebbe a kapcsolatba, és ideális apának tartja a férjét. A pénztelenség, az anyósáék körüli teendők azonban felemésztik minden erejét, idegzetét, képtelen a férjét is körülugrálni esténként. A hálószobai aktivitásuk már régen leredukálódott, de nem a vágy hiánya miatt, hanem mert sosem voltak együtt, kettesben.

A tanácsomat kérte, én viszont azt javasoltam neki, hogy írja fel egy papírra, hogy mit szeret a férjében, egy másikra, hogy mit nem. Majd írja fel, hogy ő miért szerethető, illetve miért lehet nehéz vele az élet. Az első két papírka gyorsan tele lett, az önvád is gyorsan jött, a szerethetőség papírja viszont csak nem akart telni… Eztán megbeszéltük a szembeszökő felkiáltójeleket a papíron.

Ila ekkorra már valamelyest megnyugodott, és belátta, hogy sokat kell dolgozni önmaga elfogadásán, és férjének is vannak apróbb hibái, amiken illene javítania, hiszen ő sem gyerek már. Triviális dolgok voltak ezek, melyekért csak akkor csörren a kanál a tányéron, ha eljött az utolsó csepp ideje. Ila megingott, rájött, hogy szereti a párját, akkor is, ha az megcsalta. Láttam, hogy kezd elpárologni a haragja, de nem tudhattam, mennyire tartós, mennyire megalapozott a döntése, hogy mégis maradna…

Javasoltam, hogy menjünk végig a lehetőségeken.

Gyorsan felvázoltuk a válás, vagy különélés után várható feladatokat, az anyagi körülményeket. Rávilágítottam olyan apróságokra, melyekre hirtelen nem is gondolt, de meghatározóak lehetnek a továbbiakban.

A válás után várható anyagi nehézségek megdöbbentették Ilát. Anyagi tartalékuk nincs, a két hitelt devizában vették fel, jelentős terhet ró a családra, egyben kifizetni pedig nem tudnák.

Ezek után Ila még mindig úgy látta, hogy bár szereti a férjét, és egyikük számára sem lenne megoldás a válás, hiszen mindketten szerelmesek egymásba, azért mégiscsak jó lenne tudatosítani a férfiban a játékszabályokat.

Egyre fülledtebb lett a levegő, már másfél órája ültünk a parkban, egyre több szúnyog körözött körülöttünk, amikor megcsörrent a telefonom. Rezgőre volt állítva, úgy saccoltam, hogy az időzítő lehet az, jelzi, hogy zárjuk le az ülést. Ránéztem, és a kijelzőn Ila férjének a száma jelent meg. Tudtam, hogy minden rendben lesz, Ilát keresi, hiszen a nő szó nélkül rohant el otthonról – és logikusan végiggondolva csak hozzám jöhetett. Kinyomtam a telefont, bár nem szokásom, de ezzel jelezhettem neki, hogy Ila valóban velem van.

Lezárásként azt tartottam a legjobbnak, ha a múltbéli sérelmeket alapul véve felsoroljuk a változtatásra szoruló feladatokat a család életéből. Gondolok itt az Ilára háruló feladatokra az anyósáék életével kapcsolatban, illetve a gyerekek körüli teendőkkel.

Megegyeztünk abban, hogyha összehangolnák a feladatokat, akkor van esély arra, hogy a helyzetük stabilizálódjon, amit szükségszerűen követni fog a lelki béke helyreállása is.

Járhatónak találtuk azt az utat, hogy a fiatalok hetente egyszer, szombaton intézik el a nagyszülők körüli teendőket. A bevásárlást két részletben egy-egy hétköznap este is megejthetik. A környékünkön elérhető ételfutárokról tájékozódnak és a nagyszülők számára vagy onnan, vagy az iskolai konyháról rendelnek ebédet. A mosást szintén hétköznap estére teszik át, míg bevásárolni vannak, és a vasalást péntek estére, amikor egyébként is előkészülnek a hétvégére. Férje szeret vasalni, valószínűleg elvállalja. Ekkor készítik el  a két család hétvégi ebédjét is, valamilyen egytálételt. A vasárnap szabad, és ekkor csak egymásnak élnek, családi programot szerveznek.

Amikor ezzel végeztünk, már két órája voltunk a parkban, de mindketten úgy éreztük, hogy most hat ember életének harmóniáját sikerült valamilyen szinten megfelelő mederbe terelni. Ila is megnyugodott, haragja lecsitult, bár a lelke nagyon fájt, és el sem tudta még képzelni, hogy valaha is lefekszik még a férjével. Megegyeztünk, hogy ezzel ráér, fel kell dolgoznia a történteket és bele kell rázódniuk az új rendbe, ha férje is belemegy. Efelől nem volt kétségem, jól ismerem őket, igazán egymásnak valóak.

Az eset kirobbanása óta eltelt néhány hét, és az átbeszélt szabályokat bevezették. Annyit finomítottak csak rajta, hogy a következő beszélgetésünk hatására tovább osztották a feladatokat. A bevásárláskor négyen kétfelé oszlanak, és két kocsival egy-egy gyereket gardírozva (így ők sem vesznek össze, és gyorsasági versenyt játszanak) hamar végeznek. A pénteki vasalós-főzős napon szintén két csapatban dolgoznak. Ilának a nagyobbik gyerek segít a konyhában, az apjuknak a kisebbik a nappaliban, és ezzel a munkamegosztással mindenki gyorsan, egyszerűen halad.

Azóta a válás gondolatát Ila elvetette, és túl vannak az első összebújásukon is. Elmondása szerint könnyebben ment, mint sejtette, és gyengédebb szeretkezés volt, mint várta. Elmondhatjuk tehát, hogy a végkifejlet jól alakult – jó példával mi jártunk elöl a férjemmel…

De miért kellene várnod a változtatással addig, míg a dolgok rosszabbra fordulnak? Gondold át a helyzeteteket, írd le, miben kellene változnotok és miként lehetne megvalósítani! Érdekes játék lesz, és a befektetett energia hamar megtérül.

Erdei-Gulyás Gabriella

Life coach