A jó, a rossz, és a… ?

A mai napon néztük meg az Avatar című filmet. Régóta figyelem, hogy ez is tipikus olyan film, amit nagy durranásnak szánnak. Nem hagyományosan a film megjelenése előtt kezdték reklámozni, hanem jóval korábban.
Szándékosan nem akartam tudni róla semmit, ha nagy film, hát legyen váratlan.
Ráadásul úgy alakult ez volt az első 3D-s filmem is.

Csak nemrég értünk haza és még mindig a hatása alatt vagyok. Fantasztikus film, nektek is meg kell nézni!
(nem, senki nem fizettt azért, hogy most ezt mondjam. 🙂 )

Utálom az olyan filmeket, amelyekben alig lehet eldönteni ki a jó és a rossz: megérted a gyilkos indítékait, és a törvény sem egészen igazságos, hát akkor én kinek is szurkolok valójában?
Egyre több ilyen film van, és ez megrémít. Tényleg ennyire elmosódnának a jó és rossz határai az életünkben, hogy ez elfogadható a filmvásznon?
Az Avatar szerencsére nem ilyen volt.

A film meséje nem mentes a sablonoktól. A felétől nagyjából sejteni lehet a történet menetét, de van két dolog, ami teljes mértékben kárpótol ezért.

Az egyik a látvány. Igen, nem szégyen az, ha egy mozifilm megigézően, szívet dobogtatóan látványos, különösen ha a mondanivaló sem hiányzik mellőle.
A másik, hogy a rendező mesterien játszik az érzelmekkel. Ott voltam én is a jelenetekben, és boldogan küzdöttem volna a rossz ellen!

A történetben az emberiség képvisel minden rosszat, ami bennünk valóban megtalálható, és egy idegen bolygó lakói a jókat.
Mondom, nem mentes a film a sablonoktól, így az izmos, magas „űrlényekben” nem nehéz felfedezni például az afrikai kontinens lakóit, és párhuzamot vonni a filmben kitört harc, és a való világban játszódó harcok között.

Érdekes azonban, hogy mi az a sok jó, amivel annyira azonosulni lehet a filmben.
Egyrészt a szoros összetartozás érzése. Az együtt élő nagy család, amely biztonságot nyújt. A természetközeliség, ahogyan élnek különösen ki van hangsúlyozva. Van egy nyilvánvaló szabályrendszer, amelyben élnek, és amely iránymutató számukra.
Ezen kívül ott van a hit saját istenükben, és az ősök mélységes tisztelete.

Mennyire könnyű azonosulni ezzel a filmvásznon, és szurkolni a jóknak, és maguk közé sorolni önmagunkat is.
De vajon amikor kilépünk a moziajtón abból a sok jóból mennyi részese valóban a mi életünknek?

Mondtam, az Avatar nem olyan film, ahol összemosódik a jó és a rossz, hanem teljesen egyértelmű ki a gonosz, és hogy le kell győzni.
A valóságban viszont nincsenek főgonoszok, és hősből sem akad sok.
Sokkal nehezebb felismerni ki az ellenség, ki a barát, és vajon a jó oldalon állsz-e?

Már egy hónapja nem hívtad Édesanyádat? Azért a testvéreddel jó a kapcsolatod?
És akkor most ettől jók vagyunk vagy rosszak?

A modern világban sokszor összemosódik jó és rossz, legfőképpen semlegesen vagyunk. Nem viszünk véghez nagy jócselekedeteket, de a szomszéd ugatós kutyáját sem csapjuk agyon.

Pedig ez nem jó. Amikor a filmben elindul a háború, és a hős harcba szolít mindenkit, akkor érzed, hogy élsz, hogy szinte mozdulnál.
A való világban viszont kevés hős van, és azok sem állnak eléd ordítva, hogy csatlakozz, különben elpusztulsz.

Én nem akarok a jó, vagy a rossz fogalmának meghatározásáról túl sokat filozofálni, és nagyon elméleti síkon gondolkodni erről, elmesélem inkább a film egyik legnagyobb jelenetét.

Amikor a főhős belátja, csak egyetlen módon győzhet, ha mindenkit maga mellé állít, és erre csak egyetlen gyors és biztos megoldás van, ha egy hatalmas és félemetes sárkányszerű lényt sikerül elfognia és a hatalmába keríteni.
A feladat szinte lehetetlennek látszik, mégis megpróbálja, de persze nem lövöm le a poént, hogy sikerül-e vagy sem.
Hiszen nem az számít, hogy sikerül-e, hanem hogy van elég motivációja, hogy belevágjon, és cselekszik is. Kigondol egy elfogadhatónak tűnő tervet és belevág.

Szerintem ez a való világban is ilyen egyszerű. Ahhoz, hogy biztosan képviselhesd a „jó” oldalt, meg kell találnod azt a tevékenységet, amellyel nem csak a semlegesség határmezsgyéjét hagyod el, hanem valami tényleg előremozdító, sok ember számára pozitív dologot teszel.
Valami olyasmit ami az élethivatásod, vagy annak része.

Félelmetes semlegesnek lenni, mert a modern világban az ellenfeleink is alattomosak, mint a magány, az elszigetelődés, a depresszió, a sikertelenség, vagy az alkohol és a kábítószer.

Néha érezni kell, hogy élsz és van értelme a létezésednek. Érezni, hogy fontos vagy, hogy mások számára is jó, hogy a Föld bolygót koptatod és lélegzel.
Ez különösen fontos, mikor az évfordulókor újraértékeljük az elmúlt éveket, és tervezzük a következőket.

Téged mi motivál annyira, hogy cseledj is?

Majoros Zsuzsa