A férfiakra nem lehet számítani?

Előfordul, hogy valaki úgy érkezik hozzám kezelésre, hogy „tudja” mi a problémái gyökere, tőlem csak megerősítést vár. Nos, volt arra példa, hogy valaki tényleg jól látta az összefüggéseket – ez a ritkább, de az esetek többségében nem igazán az a problémák forrása, amit mi hiszünk. Ilyenkor valójában az egyik hárító mechanizmust működtetjük, melyet úgy hívnak: önámítás. Ki ne esett volna bele ebbe a csapádba? Jól kitaláljuk magunknak, hogy ezt vagy azt miért csináljuk, miért úgy viselkedünk, ahelyett, hogy szembe néznénk azokkal a negatív érzésekkel, viselkedésmintákkal, hibás válaszreakciókkal, amelyek miatt a jelenben stresszünk van.

28 éves fiatal hölgy elmondása szerint mindig is gyűlölte a férfiakat, haragudott rájuk, mély ellenszenvet érzett irántuk egész életében és egyfajta félelmet is. Kész elmélettel érkezett, és azt várta, hogy én majd jól megerősítem abban, hogy mi is ennek az oka. Sajnos, vagy nem, megerősíteni nem tudtam, rávilágítani viselkedésének valódi okára azonban igen. 🙂 Eleinte egész csalódottnak tűnt, hogy az a személy, akire ő egész eddig haragudott, valójában nem tehet az ő negatív érzéseiről, aztán végül az AHA-élmény hozzásegítette őt ahhoz, hogy megértse viselkedésének múltjában rejlő reális okát.

A születés III. szakaszában kellett dolgoznunk (a kineziológiában a születést négy szakaszra osztjuk, a harmadik szakasz az, amikor a baba még nem született meg, de a feje már kint van). Kliensem ekkor kishitűnek és meg nem hallgatottnak érezte magát. Kiderült, hogy páciensem édesanyja segítséget kért a szülész orvostól (aki férfi volt), és nemhogy nem kapta meg a segítséget tőle, de a doktor még érzéketlenül a fejéhez is vágta, hogy „ezt egyedül kell végigcsinálnia”. A meg nem hallgatottság érzése tehát ebből fakadt, vagyis: „hiába kérek segítséget, nem kapom meg, meg sem hallgatnak”, a meg nem hallgatottság tudatos szinten pedig egy haragos, dühös érzést vált ki…
Vagyis mivel kliensem édesanyja a szüléskor nem kapta meg a segítséget, magára hagyták (nem szó szerint!), ezért vendégem azt a hitrendszert rögzítette, hogy „a férfiakra nem lehet számítani”, mivel akkor és ott a férfi szülész orvosra nem számíthattak (legalábbis így élték meg). Ezt olyan szinten sikerült rögzíteni, ahogy elmondta a fiatal hölgy, egész életében igyekszik mindent egyedül megoldani, nem kell neki segítség, pláne nem egy férfitól… ! A haragját táplálta a meg nem hallgatottság, valamint az is, hogy az édesanyja hiába kérte a szüléskor, nem kapta meg a segítséget az orvostól, kliensem azóta is haragszik a férfiakra ezért, noha fogalma sem volt róla eddig, honnan jön ez a mélyről jövő harag. (Valójában az édesanyja akkor megélt érzéseivel azonosult, hiszen szimbiózisban voltak.)
Az Alkat/Funkció, mint plusz információ, további segítséget adott ahhoz, hogy megértsük a történteket, ugyanis kliensem Alkat/Funkciójánál fogva „cselekvő típus”, vagyis az ebből kialakított fájdalom-viselkedés szerint „füstölög amiatt, amit mások nem csinálnak meg”, ennek kockázata „indokolatlan harag és csőlátás”. Hát azt hiszem ez elég egyértelmű…

És hogy mit tehetünk? Az egyik lehetőség, hogy tovább tápláljuk a harag energiáját és sajnáljuk magunkat, lehet továbbra is működtetni a hitrendszert, gyűlölni a férfiakat. De ezzel nem segítünk magunknak, az biztos. A másik lehetőség, hogy a harag energiáját hajlandósággá alakítjuk, hajlandóak vagyunk megbocsátani és lerakni a születéskor rögzített hitrendszert, mert nincs már rá szükségünk. Az, hogy egyszer a múltban nem számíthattunk valakire, az nem jelenti azt, hogy a jelenben vagy a jövőben ez mindig így lesz. Feldolgozhatjuk úgyis a fenti eseményt például, hogy megkeressük a múltunkban azokat a helyzetket, amikor segítséget kértünk egy férfitól, vagy nem kértünk akár, de kaptunk. Vagyis bebizonyítjuk saját magunknak, hogy a hitrendszerünk téves. Rajtunk áll, hogy továbbra is működtetjük hiedelmeinket, vélt igazságainkat, vagy megválunk tőlük. A döntés és a választás szabadsága a miénk. 🙂