15 jele, hogy vészesen öregszem…
- Zokniban alszom. A legnagyobb nyári melegben is. Annak idején mindenkit megvetettem ezért és tűzbe tettem volna a kezem, hogy erre én képtelen lennék.
- Önmagában az is kétségbeejtő, hogy mennyire keveset tévézem, de ha mégis, akkor kulturális, közéleti műsorokat bírok csak elviselni. Hol borzadtan, hol unottan, de már rég elkapcsolom a Reggelit, nem nézem a VV-t és
a tehetségkutatókat is csak nagyon felületesen követem, ez utóbbi már biztosan a vég jele. - Korán fekszem, mert bár lenne még dolgom, kikapcsolódni valóm, mindennél fontosabb, hogy meglegyen a 8-9 óra alvásom.
- Nem állítom, hogy haute couture cuccokban járok, de mindig olyan kép élt bennem magamról, hogy ha akarok, tudok jól kinézni. Mígnem a kishúgom nemrégiben közölte velem, hogy inkább megfagy hazafele, minthogy tőlem kérjen kölcsön meleg ruhát, mert nekem „régi divatúak” a cuccaim. Kést döfött a szívembe.
- A pólóimat gondosan betűröm a nadrágomba, sőt általában a derekam köré tekert pulcsiban fordulok elő. Pár éve még szívtam anyukám vérét ugyanezért. Ahogy azért is, mert:
- Zavar itthon a háttérzaj. Nem megy a tévé, maximum zene szól, de a csendet is megszerettem.
- Az egyik legnagyobb örömet az szerzi nekem, ha a fűszernövényeim burjánzanak a konyhaablakomban (nem úgy, mint amit most művel a bazsalikomom) és ha friss mentával ihatom nyáron a limonádét.
- Nem mondom, hogy félek, de nem érzem magam biztonságban este az utcán. A minap a Blahán vártam este 9-kor a villamost, megközelítőleg tíz ember szólított le ezért-azért, vagy mert részeg volt, vagy mert őrült, vagy is-is. Nem annyira hagyott hidegen, mint régen.
- Ügyelek rá, hogy ne égjen feleslegesen lámpa, szelektíven gyűjtöm a szemetet és próbálok környezettudatosan élni. Ez is csak felnőttekről mondható el.
- Szombaton voltam egy barátnőm 30. születésnapi buliján (önmagában az is elborzaszt, hogy harmincas barátaim vannak, de ezen még túlteszem magam), két és fél óra alatt semmit nem rendeltem. Nem csak alkoholt nem, hanem semmit! Bevettem magam egy bőrfotelba, magam alá húztam a lában és állat jót beszélgettem a mozgásterápiáról egy volt csoporttársammal.11-kor jutott eszembe, hogy még nem ittam semmit. Akkor pedig már úgy voltam vele, hogy arra a fél órára már kiszúrás innom valamit, mert egész éjjel pisilni fogok járkálni.
- Pár éve (pre-Bobó időkben is) kijárkálok éjjel a budira. Hallatlan. Ez már csak rosszabb lesz vagy van még esélyem valaha átaludni az éjszakát?
- Ritkábban nem vagánykodom az úttesten, megvárom, hogy zöld legyen a lámpa. Bezzeg régen…
- Nem bírom a huzatot. Kikészülök tőle.
- A 14 éves kishúgomat kértem meg pár hete, hogy magyarázza el, mi a különbség az okostelefon, az iTouch, az iPhone és az iPod között; a múlt hétig nem tudtam az e-book létezéséről; a Google Calendar-t is csak mától használom, ráadásul az „i-kütyük” helyes leírási módjának utána kellett néznem, hogy bekerülhessenek ebbe a pontba.
- Évről évre jobban foglalkoztat a befőzés gondolata. Lecsót és csalamádét szoktam is eltenni.A legelkeserítőbb, hogy büszke vagyok rá.
Próbálom bedolgozni a személyiségembe a bennem zajló változásokat, de azért, ha felhagynék a szőrtelenítéssel, előfizetnék az Élet és Irodalom-ra, hobbikertész rovatot nyitnék a blogban, vagy akciós Auchan-darálthúsra hívnám fel a figyelmeteket a fészbukon, akkor minden teketóriázás nélkül ordítsatok rám, hogy húzzam be a vészféket és vegyek magamnak egy Sziget-hetijegyet. És nem azért mert az idei fesztivál szlogenje is az lesz, hogy „Hozd el anyádat is”.
