Elpazarolt élet?

5 dolog, ami biztosan fontosabb a pénznél sorozatunk negyedik része.

Új sorozatot indítunk pénzügyi tudatosság és anyagi függetlenség témában, elsősorban nőknek. Véleményformáló, gondolatébresztő, inspiráló témák a pénzről, a gazdagságról, és az élet értelméről. Mottónk: Minden könnyebb, ha van elég pénzed. Pénzügyi szemináriumunk részleteiről itt olvashatsz>>

Nagymamám nem szerette a híradót. Mindig azt mondta, hogy látott annyi borzalmat a háború alatt, hogy az egész életére elég volt, nem volt kíváncsi többé a balesetekre, tragédiákra, drámákra, a politikusok meg amúgy is csak felidegesítették.

Kedvenc sorozata volt viszont a Megveszem ezt a nőt! című szappanopera. Már-már szertartásosan sötétítette el délutánonként az aktuális epizód kezdete előtt a szobát, majd mindig mosolyogva jött ki elmesélni az aznapi részt. Mikor megkérdeztem, hogy miért szereti pont ezt a sorozatot, akkor azt mondta: Azért, mert tudom, hogy a jó győzni fog.

Tipikus volt, ahogy a főgonoszt a „jajdehuncut” jelzővel illette, és ilyenkor az ő szeme is furcsán vidáman csillogott.

A nagymamám már akkor nyugdíjas volt, mikor én megszülettem, így aztán gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy sosem láttam őt nagy, világmegváltó terveket felvázolni.

Mindig csak egy évre előre tervezett. Nyaranta lakodalmakba járt főzni – nem volt ritkaság számba menő, hogy a nyár minden hetére jutott egy-egy lagzi -, és a következő nyarakra már előtte való évben elhívták gazdasszonynak. Így telt az idő, évről-évre. Tevékenyen, mégis nyugalmasan. Már amikor nyugodt tudott lenni.

Mert a pénz miatt mindig aggódott. Ha volt, akkor azért, mert tudta, hogy pillanatok múlva már nem lesz, ha meg nem volt, akkor meg azért, hogy már megint hova lett! Sokszor sírt amiatt, hogy annak idején, mikor özvegy maradt négy gyerekkel, rá néhány évre, feleségül mehetett volna egy gazdag helybeli birtokoshoz, de a gyerekei lebeszélték róla. Pedig ha annak idején kitart az elhatározása mellett, később biztosan jobban tudta volna a gyerekeit támogatni, mint így, kisnyugdíjasként.

Egész életében bánta azt, hogy nem gondolt a jövőre. Nem is tudott gondolni a jövőre, mert mindig a napi problémák adták a legtöbb feladatot, a legmesszebbre maximum egy évnyit látott.

Számtalanszor hallottam arról elmélkedni, hogy mennyi mindent meg lehetett volna venni, mennyi minden tervet valóra lehetett volna váltani.

Ilyenkor mindig megdöbbentem, mert sosem tervezett semmit. Csak hallgatta, ahogy a felnőtt gyerekei terveznek, és örömkönnyekkel a szemében mondta ilyenkor: Csak csináljátok kislyánom! Csak csináljátok kisfiam!

Nem az ő tervei mentek néha füstbe, de ő mindenkinél jobban szenvedett ilyenkor. Mert persze minden szerette tervét a sajátjának érezte.

Sosem vágyott többre, minthogy a gyerekei, unokái sikeresek és boldogok legyenek, és könnyebb életük legyen, mint amilyen az övé volt. Mivel kevés volt a nyugdíja, úgy segített, ahogy tudott: tevékenyen, kétkezi munkával a ház körül, ránk, gyerekekre való vigyázással, és plusz munka elvállalásával (lagzik, vásárban helypénz szedés, stb.). Mikor keresztanyámék fóliában kezdtek palántákat nevelni, akkor mamám hozzájuk költözött, hogy legyen még egy pár szorgos kéz a háznál, a beinduláshoz.

Aztán, mikor apám vállalkozni kezdett, akkor hozzánk költözött, mert anyu meg két műszakban dolgozott.

Mindig élvezettel mesélte, hogy hogyan szerepelt egyszer a tévében egy fiataloknak szóló műsorban, a csodálatos énekhangjával, hogyan jósolt a tévéstábnak, pedig sokkal inkább hitt Istenben, mint a kávézaccban. Mindig kiemelte az élete boldog pillanatait és nem szeretett a rosszról mesélni.

Amikor meghalt, az emlékén, a ruháin és egy-két bútoron kívül csak a szellemisége maradt nekünk. És ez így is van jól, mondhatnánk. Nem vihetjük magunkat azokat a javakat, amiket földi életünk során összegyűjtünk. De biztos vagyok benne – mert többször is elmondta a halála előtti hónapokban -, hogy ő többet szeretett volna hagyni. Pénzt, vagyont, házat, és mindezek esszenciáját: könnyebbséget a gyerekeinek, unokáinak.

Nagymamám egész életében, élete utolsó napjáig dolgozott. 72 évesen halt meg, váratlanul, óriási űrt hátrahagyva.

Amikor boldognak érzem magam, úgy érzem, az ő küldetését is teljesítem, mert mindig eszembe jut: nagyon örülne, ha látná, mire vitték a gyerekei, mire vitték az unokái, és hogyan lépnek sikeres életük kapujába a dédunokái.

Ez az én nagymamai örökségem, és úgy érzem, hogy jól gazdálkodom vele.

De azt már én is megtapasztaltam, hogy „kissé” könnyebb az élet, hogy ha van pénzünk, és nem a kenyér és a tej árának növekedésén kell aggódnunk.

Pénzügyi szemináriumunkon nem fogok a nagymamámról mesélni, de helyette mutatok más, nagyon tanulságos, globális hatású történeteket.

Gyere el Te is, mert a Te szüleid, nagyszüleid is arra vágytak, hogy te majd boldog, könnyű életet élj. A pénzorientált világban viszont nem árt, ha a pénzzel is jóban vagy! Mi megbarátkoztatunk vele is, hogy aztán tudd használni az erejét! Katt ide a részletekért>>