TESZ= Toxikus elvárás szindróma

TESZ= Toxikus elvárás szindróma
Mindenki küzd velük, mindenki életében jelen vannak és nehéz elvágni azt a fonalat, amely hozzájuk láncolnak.
Az elvárásokat megtanuljuk, nem születnek velünk, hanem az évek során belemásznak a fejünkbe és bérelnek egy szobát, utána elkezdik élni a saját életüket. Élősködők, mindannyian.
Veszélyesek, mert észrevehetetlenül összeolvadhatnak velünk. Megmérgezhetik a mindennapjainkat, gondolatainkat, érzelmeinket. Illúziókat keltenek, hamis ígéretekkel csábítanak.

Amikor elvárunk valamit a párunktól megfosztjuk magunkat a lehetőségtől, hogy az történjen, ami csak úgy magától megtörténhet. Semmi Carpe Diem, semmi Cest’ la vie.
Birtokolni akarunk, belelátni a másikba, nem is annyira belelátni, inkább irányítani. Azt szeretnék, ha azt gondolná, tenné, mondaná, amit mi szeretnénk. Nem Ő, hanem mi. Önző dolog az elvárás, aminek egy megmérgezett kapcsolat lehet az eredménye. És akkor mégis mi marad a kezdeti rózsaszínű bolondériából?

Milyen alapon várunk el dolgokat a másiktól? Miért nem örülünk annak, ami van. Pedig könnyebb lenne, a lét elviselhetetlen könnyűsége, ugyebár.
Elvárom, hogy olyan legyél, amilyennek én szeretném. Ez az egyik legönzőbb dolog a világon, azt hiszem.
Megsértődünk, megharagszunk a másikra, ha nem úgy viselkedik, ahogy azt mi elvárjuk tőle. De kinek van joga megszabni, hogy hogyan viselkedjen a másik?

Az őszinte szeretet feltétel nélküli. Ezt már nagyon sokszor hallottuk, tudjuk, hogy így van. Szerintem a feltétel az elvárás szinonimája. Akkor szeretlek, ha ilyen és ilyen vagy. De akkor kit szeretünk igazán? A párunkat vagy magunkat?

Ha meg kőkemény munkával megváltoztattuk a másikat, már nem kell, mert már nem ugyanaz az ember, akibe beleszerettünk…

Nem elvárni baromi nehéz. Nem tudom, hogy van-e olyan ember aki teljesen mentes az elvárásoktól. Azt gondolom nem nagyon. De mindennap tudunk rajta melózni, hogy fogyjanak abból a bizonyos szobából az elvárások. Ha van valakinek egy tuti receptje ossza meg mindenképpen.

Ha megszabadulnánk a hülye elvárásainktól, akkor az olyan lenne, mintha egy hatalmas sziklát dobnánk le a hátunkról egy mély kútba,-repülnének a korlátok is-, ahonnan soha de soha nem jönne vissza egyetlen egy gonosz rossz akarás sem.

Harumi világa – A Nő és/vs. a Férfi