Műfordítókkal beszélgetek…
A Könyvfesztivál, majd a Könyvhét kapcsán rengeteg új, izgalmas könyv került forgalomba. Egymást érték az interjúk, könyvbemutatók. Szöget ütött a fejembe, hogy bár rengeteg fordításkötet jelent meg, valahogy a fordítókra nem nagyon figyelünk oda. Így aztán a sok szerkesztés mellett indítottam egy sorozatot a Könyvmutatványosok oldalán, ahol fordítókkal beszélgetek.

Elsőként az általam csodált Pacskovszky Zsoltot kérdeztem, s a kedves reakción úgy elbámultam, hogy még a nevét se bírtam rendesen leírni. Szerencsémre azért nem sértődött meg, legalábbis remélem.

Felnőtt könyveket is fordít, mennyiben más, ha más, egy ifjúsági regény fordítása?
Amikor olvasóból átvedlek fordítóvá, már nem igazán van különbség a kettő között. Egy szöveg van előttem, és én igyekszem minél hűebben tolmácsolni magyar nyelven azt, amit a szerző papírra vetett. Ha ezt tartja felnőtt irodalomnak, hát ezt. Ha ezt tartja ifjúsági irodalomnak, hát ezt.
Épp most fordítottam a Móra Kiadó Tabu Könyvek sorozatába egy francia regényt, amelynek pár szkinhed szereplője meglehetősen vaskos kifejezéseket használ. Némelyik esetében nem keveset morfondíroztam azon, hogy miképpen fordítsam magyarra, de ennek pusztán az volt az oka, hogy sok francia káromkodás magyar megfelelője nem mindig ugyanúgy hangzik egy magyar fülnek, mint a francia megfelelő egy francia fülnek. De az eszembe se jutott, hogy azért finomítsak-tompítsak rajtuk, mert ifjúsági regényről van szó.
Talán annyi különbség mégis van, hogy ha a szöveg- és stílushűség valami erősebb szemponttal kerül összetűzésbe, akkor egy ifjúsági regény esetében könnyebben belenyúlok az eredeti mondatokba. Így volt ez az Ágrólszakadt Tóbiásesetében is, ahol egyik-másik mondat egész egyszerűen elviselhetetlenül érzelgős, giccses volt. Ezekből irtani igyekeztem a franciáknak talán kedves sziruposságot, a könyv egészében pedig a nyelvi játékosságot erősítettem inkább, mintegy ezzel próbáltam közelebb terelgetni a regényt a magyar olvasókhoz. Hűségre törekvés ide vagy oda, ennyi csalást megengedhetőnek éreztem. Igen, ifjúsági regény esetében egy picivel talán könnyebben csalok. Már aznap megcsinálom azt, amit egy felnőtteknek szóló könyv esetében csak kétnapnyi morfondírozás után tennék meg…

Ön csak franciából fordít. Hány nyelvből tud minőségi fordítást készíteni egy ember?

Nem hiszem, hogy ezt számszerűen meg lehetne határozni. Elsősorban költemények esetében ugyan, de számos példa létezik arra, hogy valaki nagyszerű fordítást hoz létre nyersfordításból dolgozva egy olyan nyelven íródott műből, amit ő maga nem beszél. Azt gondolom, hogy annak a műfordítónak, aki magyarra fordít, elsősorban magyarul kell kiválóan tudnia, rendelkeznie kell a magyar nyelvben rejlő lehetőségek kiaknázására való képességgel, és képesnek kell lennie arra, hogy írásban számtalan hangon és stílusban tudjon megszólalni.
Persze nagy előny, ha valaki tökéletesen bírja azt a nyelvet, amelyből fordít. De nem tartom olyan nagy tragédiának, ha többször is a szótárhoz kell nyúlni. Ami egy fordításnál fontos, az az, hogy a fordító pontosan érezze, milyen az eredeti mű stílusa, hangja, és hogy hasonló regiszterben tudja magyarul megszólaltatni. Nem árt, ha érzi, érzékeli, hogy, mondjuk, Camus és Boris Vian stílusa között van egy kis különbség.

Folytatás…
Rét Vikivel már kissé könnyebb dolgom volt, legalábbis nem voltam annyira elfogódott.

Hogy lett belőled fordító és szerkesztő? Te honnan hozod az angol nyelvet?

A gimnáziumban kezdtem angolul tanulni, és az első perctől a kedvencem lett az egész. Csodálatos tanárom volt, imádtam őt is és a nyelvet is. Szinte nem is volt kérdés az angol szak, ami mellé még az esztétikát vettem föl. Az egyetem alatt kezdtem fordítani, egy kedves ismerős lepasszolt nekem egy-két munkát, ha túl sok volt neki. Az egyetem után aztán elgondolkodtam, merre tovább: tudok angolul, szeretek olvasni, mihez kezdjek? A General Press újsághirdetésben keresett kiadói szerkesztőt, és én pályakezdőként megkaptam ezt a lehetőséget. Akkoriban még egészen kicsi volt a szerkesztőség, de már rengeteg a könyv, mély vízbe kerültem és sokat tanultam. Itt kezdtem el szerkeszteni. Azóta mondogatom, mennyire szerencsés vagyok: ugyanazt csinálom, mint amit gyerekkorom óta a legjobban szeretek (vagyis olvasok), csak most piros tollal a kezemben.

Hogy áll a dolog a Lewis Carroll könyvekkel? Ami azt gondolom több számodra egy egyszerű fordítói, lektori, jegyzetírói munkánál…

Hát, ez tényleg külön történet… Carroll igazi szerelem. Egészen korán szerettem bele, már a gimiben, amikor angolul tanultam. Aztán később az egyetemen is sokat foglalkoztam vele; vittem fejezeteket a műfordító szemináriumra, részt vettem róla szóló tudományos konferencián Wales-ben, és belőle írtam a szakdolgozatomat, amiből legnagyobb büszkeségemre Szegedi Kata is merített, amikor az Alice-en dolgozott; így esett az is (mivel a képein helyenként utal ezekre a háttéradatokra), hogy jegyzeteket írtam a kötethez.
Aztán ott a Sylvie és Bruno, amelynek a fordításán sok-sok (bruttó majdnem húsz) éven keresztül dolgoztam, persze nem folyton. (Olyan érdekes, hogy Carrollnak meg majdnem húsz évig tartott, míg megírta! És ő is darabonként, szösszenetenként rakta össze szépen lassan…) Ez valójában nem is “munka” volt, egészen máshogy készült, mint egy “sima” fordítás, amihez leülök, elkezdem az elején és befejezem a végén. Ez a szöveg (az első kötet) mindössze nyolc szerzői ív, de olyan rengeteg apró tekervény és trükk és szójáték van benne, hogy tényleg éveket kotlottam rajta. Persze azért is, mert a magam kedvére csináltam az egészet, így aztán határidőm sem volt: kiadót csak akkor kezdtem keresni, amikor már kész voltam vele. Bár már elég sok elkészült kötetben láttam a nevem megjelenni, ezt a könyvet a kezemben tartani egészen különleges boldogság volt. Ráadásul egy általam nagyra becsült, szigorú kritikus csodaszépeket mondott a fordításomról, úgyhogy teljes volt az öröm. Aztán sajnos elég meredek fordulatot vett a történet: a második kötet nem az én fordításomban jelent meg. (Ezt majd egyszer, máskor, máshol megírom talán… Csúnya sztori.) Természetesen ott hever a fiókomban lefordítva a második kötet is, és még reménykedem, hogy egyszer talán újra nekifuthatunk a dolognak.

Folytatás…
Viki után Segesdi Mónika következik…

„kétszögletű egyenes”

Veled is biztosan megesett már, hogy nem volt valamihez önbizalmad.Vértezd fel magad online videószemináriumunkon, hogy soha többé ne kelljen a padlóról szemlélned a világot. Katt ide>>