Neked mi a méreted?

Az utóbbi két-három évtizedben eltűntek az igazi méretű nők a címlapokról, a reklámokból, a tévéből. Akármerre nézünk, csupa dupla nullás méretű lány néz vissza ránk makulátlan bőrrel és porcelánbaba szépséggel.

Csoda, hogy a nők túlnyomó többsége önbizalomhiányban szenved? Miközben valószínűtlenül sovány nők tipegnek platform cipőkben, addig a többség fekete pacákként rohan az utcán, némi szürkével vegyítve.

Hiába állítjuk, hogy nem a külcsín a lényeg! Tagadhatatlan tény, hogy mikor szembe jön velünk az utcán valaki, nem azt látjuk, mi lakozik a szívében. Egy pontig mind előítéletesek vagyunk. Hisz megdöbbent a szokatlan látvány, amit neveltetésünk és kulturáltsági szintünk nem fogad be. Rossz példák erre a polgárpukkasztó egyének, akik ugyan igen csekély számban láthatók, de mindig meglepő látványosságoknak számítanak.

Figyelemfelkeltő kinézetük, ruháik, hajviseleteik, magatartásuk, feltűnőbbé teszi megjelenésük. Ezek az excentrikus emberek szándékkal viselkednek úgy, hogy azt mindenki észrevegye. Lehet szeretni, lehet utálni a megjelenésüket, de közömbösséget vajmi kevesen vagyunk képesek produkálni velük szemben. Ám teljesen más eset az a réteg, akik akaratukon kívül válnak túlságosan látványossá az emberek szemében. Igaz, Murphy törvénynek is beillik, hogy minél inkább el akarsz tűnni a tömegben, annál inkább előtérbe kerülhetsz.

Kényes kérdés, mikor maga a testi a megjelenés nem teszi lehetővé annak lehetőséget, hogy eltűnjünk a tömegben. Mert a 36-54-es méret közötti nőknek van kézzel fogható teste, mely nem törékeny, s nem fújja el az első szélfuvallat, s hát vannak a duplanullás méretű nők, akiknek minden csontjuk reszket már csak attól, hogy egyben kell tartania egy vékony bőrréteget. Ők az anorexiások és bulimiások borzalmas „divatja” szerint élnek. Ebben fontos tényező a divat!

Egy nemzedék már felnőtt, úgy, hogy azt képzeli, csak az lehet értékes, aki nádszál karcsú, hidrogén szőke és implantátumokkal rendelkezik egyes testrészeiben. Ezek a ferde téveszmék részben bizony a Barbie kultusz húsz évvel ezelőtti reneszánszának köszönhető. Hiába kecsegtetik a nőket pár éve már azzal, hogy végre megjelennek a normális méretű nők a kifutón, mindez még várat magára. Bár vannak molett modellek, de éppen a minap történt meg, hogy egy keresett és szép karriert befutott molett modell hihetetlen fogyásáról szóltak a hírek.

Pedig a hölgy nemrég még millió igazi nő és lány példaképe volt kiállásával és önmaga vállalásával. Mindez azonban darabokra hullott egy szempillantás alatt. Könnyen előfordulhat, hogy, néhány fiatal nő nehezen felépített önértékelését rombolja le egyetlen közszemély önmagának ellentmondó cselekedete. Hiszen ha végül mindenki behódol a hőn vágyott nádszál testnek, akkor nem is vehetjük zokon a fiatal lányok testképzavarainak létjogosultságát.

Szerencsére néhány éve, megjelent egy-két igazán felbecsülhetetlen értékű műsor is műsorszolgáltatók igen gyér palettáján.

Gondolok itt a Meztelenül is szép vagyok eredeti, angol verziójára, ami nagy siker a mindennapi nők körében. Ideje volt, hogy egyensúlyt próbáljon teremteni a média! Igaz, még kismértékű eredménnyel, de mégis ellensúlyozni próbálja azt a rengeteg abszurd adást, ami állandó plasztikázásokról, hihetetlen gyors fogyásokról és egyéb lehetetlen küldetést sugárzó információk százait adja a mindennapi női nézőközönségnek.

Nyilván mi felnőttek úgy vélhetjük ez nekünk nem jelent annyi problémát, mint a tinédzsereknek. Hisz jól tudjuk a plakátokon és filmvásznon retusált nők néznek le ránk és több a látszat a világban, mint a valóság. Mégis, olyan keserű az a gombóc, amit le kell nyelni. Nehéz Nőnek érezni magunkat egy világban, ahol minden a látszat körül forog. Hogyan nevelhetjük saját gyermekeinket egészséges öntudatra mikor, annyi, de annyi rossz példát látnak nap, mint nap?

Az internet korában új leckéket kell megtanulnia minden szülőnek. Ma már nem elég eltiltani csemetéink bizonyos műsoroktól, le is kell védeni jelszóval a felnőtt tartalmakat és gondosan követnünk kell műsor nézési szokásait.Ám a nap huszonnégy órájában sem lehetőségünk, sem esélyünk nincs arra, hogy árgus szemekkel figyeljünk, mint a nagy testvér. Gyermekeink nem a tulajdonaink! Éppen ezért kell magunkkal megvívnunk először a saját harcaink.

Mert a nélkül, csak üres beszédnek tűnik erkölcsi nézetünk, világszemléletünk, és neveltetési célkitűzésünk! Ideje lenne már eldönteni, tényleg a méreteink határozzák e meg létünk?