Morális deviancia

A huszonegyedik század totális káoszt jelent, mely leginkább a morális pánik témakörében halad egyre rögösebb és egyre bizarrabb végkifejlet felé. Ma már nehéz megállapítani, hogy ki az, aki valódi erkölcsi nézeteket vall és ki az, aki csak mímeli ennek létét önmagában. Eltűntek szótárunkból az olyan szavak, mint a becsület, a tisztelet, a köszönöm vagy éppen a megbocsátás. Erkölcsökről papolunk, miközben magunk neveljük fel a következő nemzedéket arra, amit mi is sokszor megvetéssel szemlélünk.

Ma, ha valaki károkozás, személyi sérülés, droggal üzérkedés vagy éppen termőföld kiárusításán „fáradozik” valamilyen érthetetlen oknál fogva majdnem mindig végül felmenthetőnek minősül. Akár emberi életek elleni bűntetteket semmibe vehet a törvény, csak mert az illetőnek már láttuk valahol az arcát a tv-ben. Legyen bármiféle közszereplésről is szó, a média olyan hatásoknak teszi ki az emberek ítélőképességét, ami úgy tünteti fel az adott közesemény megtörténtét, hogy közben különböző manipuláló effekteket alkalmaz. A technikai eszköz az egyén audiovizuális igényére hat, tehát a hírfolyam áramlását közvetlenül a látó és érző idegeken keresztül viszi el az agyközpontig, ahol feldolgozásra kerül az említett ingerhatás sorozat, s így kialakul egy kép, amely értelmezést ad a látottakra és hallottakra. Kellően szentimentális vagy éppen drámai hangvételű hangeffektekkel egy-egy élethelyzetet dramatizál, vagy éppen méltattat, s így képes előidézni az embereknek sajátos véleményt az elmében, amelynek létrejötte aztán feledésbe merül.

Bár erősen meglehetne bélyegezni ezt egyfajta, univerzális összeesküvés elmélettel, de talán mégse rugaszkodjunk ennyire el. Önmagunk áldozatai vagyunk. E felől ne akarjon senki mást vélni. Hiszen szabad akaratú lényekként, a média hulladékait bámuljuk naphosszat, pedig a józan ítélőképesség birtokában másra kellene összpontosítanunk. Önmagunk rendelkezünk szabadidőnk eltöltéséről. Erőszakot, gyilkosságot, szerelmi románcot, közfertőt láthatunk a csatornák palettáján. Ne csodálkozzunk, ha végül agyunk egy primitívebb szegletéhez érkezünk. A média elferdített, holisztikus ábrázolása idegpályáinkon lenyomatot hagy. Egy bemeneten egy csatorna fogható. Ha elveszünk az audiovizuális eszközökben, sohasem találhatjuk meg valódi identitásunk. Hiába próbáljuk kielégíteni egyre a szűnni nem akaró információ és tudásszomjunk, ha ez már egy komolyabb kábítószerré válik számunkra, mint bármely más mesterséges hallucinogén. Egy újfajta függőség sejlett fel az utóbbi 40 évben, melyre gyógyírt nem lehet receptre felírni egyelőre.

A média közvetett hatása mára tagadhatatlan tényként van jelen mindennapjainkban. Hiszen több mint száz éve annak a diadalmenetnek, amelynek során elterjedt rövid idő alatt az egész Földön. Hatalommal bíró emberek kommunikációs csatornáinak használata révén, az emberiség kiszolgáltatottan él több mint két évezrede. Hisz a média felhasználása politikai szócsőként egészen Julius Caesar koráig vezethető vissza. A jó retorika, ami magába foglalja a manipuláció képességét, mely lehetővé tesz egy-egy eszme széles körű elterjedését. Ezen elv szerint elindulva, csak épp korszerű eszközök használatával befolyásolják életünk ma is a világ politikusai. Öltözködési tanácsadók, beszéd technika tanárok, tíz vagy annál több személyes kommunikációs csapatok mind részét képezik egy-egy nagyobb volumen politikai személyiségnek. Százával, de sokkal inkább ezrével vannak a média globális birodalmában,akik megalkotják világnézetünk, politikai állásfoglalásunk, testi, szellemi, érzelmi igényünk anélkül, hogy bárki is visszakozna ellene. Hisz minden esetben hivatkozás alapját képezi a fogyasztói társadalom igényeinek kielégítése, mely mára egy monopólium szerves részét képezi.

A szenzációéhes média semmitől sem riad vissza, hogy magához vonzza nézőközönségét. Aberráció, deviancia, skandalum, önbíráskodás, korrupció, pornográfia, ezekből nézettséget lehet szerezni, s így nem számít az érdemi tartalom tárgyilagosságra való törekvése sem. Mindent el kell adni és minden meg kell venni. Ez a fogyasztás lényege. Morális értéket a mai kereskedelmi sajtó és bulvár kommunikációjában nem lehet találni. Csak ritkán lehetséges felfedezni értékeket. A média kreálja az általa jóindulattal is csak hírhedté avanzsált embereket, kikből később érzelmi és elmebetegek válnak. Mindez egy degenerált jövő kép felé mutat. Veszélyeztettek a gyermekek, mert a lealjasodott tömegkultúra (filmek, televízióadások, számítógép játékok stb.) táptalajul szolgálhatnak sajnos a fiatalkori bűnözéshez, mint egy erőszakon felnőtt társadalom velejárójaként. Ráadásul az információs technológia fejlődése egyre nehezebbé teszi a nyomon követést.

Végső konzekvenciaként levonható a morális pánik fogalmának jelentése az előző század végén mely, a következőképpen szól: ”A morális pánik kiváltóinak szándéka félelmet plántálni az emberbe, hogy az elforduljon a mindennapi élet komplexitása és valós problémái felől (McRobbie 1994a: 199), és kialakuljon a reménytelenség és tehetetlenség érzése, mely erős kéz után kiált.”