Intermezzo

A nő teste reszketett. Gyengesége hatalmába kerítette egyszerre. Élete, mint egy kártyavár összeomlott hirtelen. Kezében csészéje imbolyogva próbálta megtalálni az egyensúlyt mind hiába. Tüdejéből elfogyott a levegő, nehezen, zihálva jutott csak oxigénhez. Szíve heves kalimpálásba kezdett, szeme elhomályosult, lelkében pedig megszólalt a vészcsengő.

A gondolat elérte tudatát, s amire ráébredt félelemmel töltötte el. – Szerelem? Nem az nem lehet! – Kétségbe esve próbált észérveket találni a jellegzetes fizikai tünetekre. Valami megfogta és nem eresztette el! Pedig olyan ostoba a helyzet, olyan semmiség az egész, egy múló fellángolás egy erős nő életében, nem kaphat helyet. Menekülni kell!

Vesszőfutás az idővel szemben. Meg nem élt vágyak, álmok, amik a tudat mélyére lettek eltemetve. A gondosan felépített élet kibillent megszokott vágányából. Az önmegtartóztatásnak vége ez lett! Szerelem, szenvedély, álom nélküli éjszakák. Álomkóros nappalok, egy képzelt világ határán. Nevetséges feltételezések, a másik érzelmeit illetően. Szeretni egy képzelt személyt mégsem szabad és nem is lehet! Felül kell kerekedni a vágyon.

El kell kerülni a végzetet! Ki kell térni az útjából,- ez minden, amit még megtehet! Kényszeres képzetek tarkítják lelkét. Vajon a másik mindent tud és mindent észrevett? Hogyan lehet a szerelmet eltitkolni? Hogyan lehet egy érzelmet semmissé tenni? Minden gondolat zavaros, elvetélt és értelmetlen!

Találkozás a szerelem tárgyával! Most mi legyen? Ne nézzen a szemébe? Mégis mitévő legyen? Tőmondatokban szabad válaszolni. A kommunikáció csak leleplez. Minden, ami közelebb hozhat, csak a valóságtól tántorít el.

Rabul ejt az illat. Ösztönre csábít a test. Mint egy elektromos kisülés felvillanyozza a lelket. Elveszett a világ! A tömegben magukra maradnak. Nincs más tanújuk csak a végtelen pillanat. Érintése a vonzalom szavak nélküli vallomása, minden vágy helyet kap a sötét éjszakában.

Pörén állnak egymással szemben, de valami egyre messzibbre viszi testüket a térben. Hirtelen csend veszi körül a nőt, s ágyában egyedül ébred.

Álom volt csupán a szerelem? Mi történt az elmúlt hetekben? Ismeretlen az évek óta járt utca, minden olyan ködös, mégis tiszta.

A férfi áll az utca szélén. Megcsodálja a nőt aki, sebesen tovasiklik. Teste vonzásába kerül egy röpke percre, de a kételyek miatt elmegy a kedve. – Egy ilyen erős nő, nem lehet a párja- s ezzel újabb irányt vesz a vágya.

Szeretni akar, de megrémíti az ismeretlen. Elhívná egy randevúra, de még ránézni sem mer!- Most már el kell felednie- Ma még csak rá se nézett, nincs értelme próbálkozni vele.

Mégis akkor miért keresi őt az utcán járva? Gondolatai hozzá vissza-visszajárnak. Az illata, a haja, a szeme csillogása, olyan, mint egy álom, amit csak éjszaka láthat. Magabiztos jellem alá veti a félelmet. Szerelemre lelt, de az elme ennek véget vet.

Éjszakába fordul az világ szeme, más nőt használ vágyának tárgya helyett. A ledér nő könnyebb préda, nem vár viszonzást, csak ösztönöket méltat. Kielégül a test, de a lélek szenved. Igenis a férfiaknak is szükségük van szerelemre!