Kedvenc kifogásaink #1: hétfőtől fogyózom!
Mindannyiunknak – nekem is, neked is, senki nem kivétel – megvannak a jól bejáratott kis kifogásaink arra, ha valamit halogatunk. A fogyás témája körül különösképp szeretnek elburjánzani az ilyen kifogások, hiszen ki akar fegyelmezetten diétázni, ha sütit is lehetne enni? Igyekszem ezek közül is összeszedni párat, hátha így könnyebb leküzdeni őket, és helyettük inkább eredményeket felmutatni.
Kezdjük mindjárt a kifogások kifogásával (szerintem nincs ember, aki még soha nem mondta ki életében ezt a mondatot): hétfőtől fogyózom!!!
A „jövő hétfőn elkezdem” kifogás a pszichológusok szerint azokra jellemző, akiknek nincs elegendő motivációjuk a diétázáshoz, és tartanak a kudarctól, ezért inkább halogatják az egészet. Ha azt akarod, hogy a diétád eredményes legyen, először is szerezz információkat, majd beszélj egy szakértővel, például orvossal, dietetikussal, személyi edzővel. Ő segíthet megtalálni azt a fogyókúrát (és azt a mozgásformát, mert a mozgás mindenképp alap, akár fogyni akarsz, akár “csak” egészségesen élni), amelyik a te alkatodhoz és adottságaidhoz a legmegfelelőbb, és a reális célok kitűzésében is segítséget nyújthat (lehet, hogy nem is kell 10 kilót leadnod, elég öttől megszabadulnod!). Ha a céljaid elérhetőek, és a hozzájuk vezető lépéseket is sikerült felvázolni, ne ragaszkodj a hétfői naphoz: a fogyókúrába bármelyik napon belefoghatsz, amelyiken elég erősnek, energikusnak és motiváltnak érzed magad.
Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot
megszorítások
nélkül, ésszerűen?
Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és
spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!
https://www.hosnok.hu/20ezer/