A jóslat

A jóslat

– Na, gyere el velem! Ezerötszáz forint és három szolgáltatást vehetsz igénybe. Vagy tudod, mit? Fizetem én.
– Nem kell. Nem erről van szó, csak már kinőttem a jósos korszakomból.
– Akkor gyere el a poén kedvéért!
– Rendben – sóhajtott megadóan. – Úgyis rég találkoztunk, de utána meghívlak egy ebédre.
– OK!
Szilvi letette a telefont. Aztán csak nézett maga elé mosolyogva. Jóslás. Na, persze. Eszébe jutott, mikor még kollégisták voltak, és esténként a zseblámpák fényénél cigánykártyát vetettek vagy szellemet idéztek. Azok az előrejelzések sem igazán váltak valóra, az ilyen hókuszpókusz emberkék sem tudhatnak többet. Nem baj, végül is majd jókat nevetnek rajta, az a pénz meg valóban nem fogja földhöz vágni.
Pár nappal később a ház előtt találkoztak. Szilvinek nem volt jó kedve, a kapcsolata nem egészen úgy alakult, ahogy szerette volna. Túl sok minden derült ki az utóbbi időben a férfiról, és nem éppen jó dolgok. De még várt. Nem is tudta, mire, talán egyfajta csodára. Legbelül érezte, hogy eljött az ideje a szakításnak, és valami olyasmit is, hogy bele sem kellett volna kezdenie, csak a szíve tiltakozott még az újabb egyedüllét ellen. Pedig, ha őszinte akart lenni – legalább önmagához -, akkor el kellett ismernie, hogy itt az érzelmek már rég nem játszanak szerepet.
Jó volt egy kicsit kimozdulni otthonról, jó volt távol kerülni a problémáktól. Az ilyen elvont dolgok, mint ezek a jóslások is, épp megfelelő alkalmat kínáltak erre. Remélte, hogy nem fog előbújni szkeptikus énje, és kibírja anélkül, hogy bármiféle megjegyzést tenne, vagy elnevetné magát, nem akarta megbántani a barátnőjét, ő hitt az ilyesmikben.
És, amint később láthatta, sokan mások is.
Egy kis lakást rendeztek be az ügyfelek fogadására, akik bizony voltak szép számmal. A szolgáltatások skálája is elég szélesnek bizonyult: volt ott angyalkártyás, horoszkópkészítő, tarot jós meg különféle csontkovácsok, biorezonancia mérők.
Szilvi magában mosolyogva figyelte az embereket, akik hittek ezekben. Bőszen bólogattak a jósnak, aki bizonyára roppant fontos dolgokat árult el nekik a jövőről. Nem voltak messze tőle, de nem lehetett hallani, mit beszéltek. Ő csak állt, és próbálta kitalálni a gesztusokból. Szeretett megfigyelni.
– Eldöntötte már, hogy melyik szolgáltatásokat szeretné igénybe venni? – állt elé egy középkorú nő.
– Tessék? – fordult a kérdező felé. Aztán, követve a nő tekintetét, a kezében tartott belépőre nézett.
– Még nem. – A nő nem mozdult, Szilvi sóhajtott egyet, a barátnőjére nézett, de ő már a horoszkópkészítőhöz tartott. – Jó, akkor legyen ez a három – mondta, és végigmutatott a legközelebbi asztalokon.
– Rendben. Akkor horoszkóp, angyalkártya, tarot.
Szilvi bólintott, a nő felírta, aztán elment.
Alig pár perc telt el, mikor barátnője felállt, és neki intettek. Rövid látogatás volt. Rögtön az elején kiderült, hogy mivel ő nem ismeri a pontos születési adatait, így a hölgy nem tud horoszkópot készíteni, de persze felajánlotta, hogy máskor, ha több ideje lesz, pótolhatják. Hát, nem valószínű, mosolygott magában Szilvi.
Körülnézett. Így maradt egy szabad jegye. A biorezonanciánál épp nem volt senki. Mindegy. Legfeljebb megállapítják, mennyire beteg, milyen különlegesnél különlegesebb vitaminokra lenne szüksége, amikre ők persze tudnak egy remek – cseppet sem olcsó – megoldást. Odasétált és leült. A nő ránézett, állítgatott valamit a műszerein, majd a kezei közé fogta Szilvi tenyerét, és dörzsölgetni kezdte. Megállapította, mennyi feszültség van benne. Már ott volt a száján valami frappáns válasz, de a barátnőjére nézett és inkább csendben maradt. Aztán a nő adatokat kezdett diktálni a társának valami, csak számukra érthető, nyelven, végül Szilvi kezébe nyomott egy papírt. Megvan a mai nyertesünk, ritkán találkozom ennyire egészséges emberrel, mondta mosolyogva. Szilvi persze rögtön értett mindent. Ez a színjáték bizonyára a többieknek szólt, de örült neki, hogy legalább nem az ő kedvét akarták elvenni egy lesújtó diagnózissal.
Felállt és körülnézett. Pillantása összeakadt az angyalkártyából jósló férfiéval. Magában megállapította, hogy ritkaszép szeme van az illetőnek és roppant barátságos tekintete. A férfi intett, ő meg megbabonázva ült le.
– Van valami konkrét kérdésed? – tegezte le a jós.
– Nincs – rázta meg a nő a fejét.
– Akkor csak hagyjuk, hogy a kártya irányítson – mondta a férfi, és megkeverte a lapokat, majd kiterítette az asztalra. – Húzz négyet!
Szilvi biztos kézzel húzta ki a kártyákat és tette le az asztalra.
– Nyugodtan rakhattad volna képpel felfelé – mosolygott a férfi miközben megfordította őket. Egy pillanatra megállt a keze a levegőben, ahogy a végére ért, és a nőre nézett. – Látom, kihúztad a legjobbakat.
A nő is az asztalra pillantott: siker, szeretet, szerelem, boldogság. Elmosolyodott. Valamennyit ő is értett a jósláshoz, de ez eléggé beszédes volt mindenféle jártasság nélkül is.
– Vannak egyáltalán más lapok is benne? – kérdezte a férfit.
– Nézd meg! – adta a kezébe a másik a többi lapot. A nő végignézte, de meg is bánta, nem kéne ilyen kétkedőnek lennie.
A férfi felvette az összes lapot, és újból megkeverte, majd kiterítette:
– Húzz egy lapot!
– Siker! ¬– húzta ki a nő a lapot.
– Még egyet!
– Boldogság!
– Hagyjuk! Ez egyértelmű. Inkább ezt mondom, amit érzek veled kapcsolatban. Benned nagyon sok szeretet van, de egy valamit meg kell tanulnod. El is kell tudnod fogadni a többi embertől. Sikeres leszel és boldog, csak egy dolog akadályozhat meg ebben, saját magad. Erre figyelj a jövőben. Az elfogadásra. Légy boldog!
Szilvi furcsa érzéssel a szívében állt fel, később gondolkodott rajta, hogy egyáltalán elköszönte-e.
Nem sok ideje volt töprengeni, mert szinte azonnal megüresedett a hely a tarot jós asztalánál. Még az előző beszélgetés hatása alatt ült le. Hallotta, hogy kérdezték, automatikusan válaszolt. Aztán a tudatáig is eljutottak a szavak. Azt mondta a kapcsolatáról szeretne hallani.
A férfi rutinosan rakta ki a lapokat.
– Nézzük a jelent! A mostani kapcsolata jelentősen eltolódott a kihasználtság felé, sok itt a hazugság is, ez hamarosan véget ér, de ne sajnálja! – A nő nézte a lapokat. Igen, valóban ezt jelentették. – A közeljövő. – A férfi elmosolyodott. – Ahogy látom, itt a szexualitás fog dominálni. Egy egyéjszakás kalandot látok, és ez valóban csak ennyi lesz, de néha ez is kell – kacsintott a nőre.
– És hosszútávon?
– Azt is megnézzük?
Szilbvi bólintott. A jós újból kevert, majd kirakta a lapokat.
– Úgy látom, minden osztásnál előkerül a szexualitás lap, bár nem csodálom – nézett végig a nőn, aztán a lapokat kezdte el vizsgálgatni. Szilvi is.
Újrakezdés. Próbálta összerakni magában. Újrakezdés valakivel, akihez nagyon vonzódott. Szexuálisan? Bár nem biztos, hogy ebben az esetben azt jelenti a lap. Szerelem?
– Igen – mondta a férfi. Csodálkozva nézett a nőre, és az is rá. Mintha a gondolataira válaszolt volna. – Vagyis igen – folytatta –, újrakezdődik egy kapcsolata, de ez nem mostanában lesz. – A nőt fürkészte, arcán még mindig ott ült a kétkedés. Ő is úgy érezte, egy pillanatra összetalálkoztak a gondolataik. – Megnézzünk még valamit?
– Nem, azt hiszem, nem kell – mondta a nő, és felállt.
– Na, miket mondtak? – lépett mellé egyből a barátnője.
– Áh, nem érdekes. Inkább mesélj te!
Szerencsére jó sok mondani valója volt a másiknak, így egész nap csak róla beszéltek, bár Szilvi nem bírta kiverni a fejéből a hallottakat. Valahogy más volt, mint amire számított.

Egy hét sem telt el, épp a születésnapja volt, mikor – remek időzítéssel – kapott egy levelet a barátjától, amiben közölte, hogy egyrészt boldog születésnapot kíván, másrészt ő nős, és visszamegy a feleségéhez. Fel sem bírta fogni. Még sírni sem tudott. Rég óta sejtette, és kicsit megkönnyebbült a bizonyosságtól. Ami legjobban fájt, az az volt, hogy hirtelen üressé vált az élete, és nem érezte úgy, hogy ezt mostanában kitölthetné valaki, és persze az, hogy a férfi még csak bocsánatot sem kért. Pedig jól esett volna. Volt még néhány levélváltásuk, és ő végig arra várt, hogy valamelyikben ott lesz a varázsszó, ne haragudj, de ez nem történt meg, végül úgy döntött, feladja. Az lesz a legjobb.
Teltek a hetek, de a napok fájdalmas ürességgel követték egymást. Néha haragudott a férfira, néha örült, hogy így alakult, ám be kellett látnia, hogy lassan beleőrül az egyedüllétbe. Feliratkozott egy társkereső oldalra, de azon kívül, hogy remek szórakozásnak bizonyult, az igazit valahogy nem sikerült megtalálnia. Egyébként is túl személytelennek volt az egész. Mintha mindenki csak a szexszel lett volna elfoglalva. Ez rá sem volt épp jó hatással. Egyik barátja meg is jegyezte, hogy ideje lenne felszednie valakit, mert már nem lehet vele normálisan beszélni. „Nem tudom, ti, nők, miért csináltok ilyen nagy ügyet belőle”, mondta. Én nem akarom érzelmek nélkül, válaszolta a nő, és eldöntötte, hogy leiratkozik az oldalról. Még mielőtt kísértésbe esne.
Másnap belépett, és épp mikor törölni akarta a profilját, levelet kapott. Megnézte. Jóképű férfi volt, igaz kicsit idős hozzá, de a kor nem lehet akadály. Levelezni kezdtek. Nagyon jó érzés volt, kezdett visszatérni az életkedve is. A férfi figyelmes volt, szinte minden nap felhívta telefonon, vagy ha nem, akkor írt. Néhány hét telt csak el, de a nő már elhívta a lakására egy kávé melletti beszélgetésre.
Ami nem egészen úgy alakult, ahogy azt Szilvi gondolta. Mindenesetre beszélgetésről szó sem volt. Üdvözölték egymást, aztán csók, és mire feleszmélt, már az ágyban voltak. Nem igazán bánta, a férfi ott is roppant figyelmesnek bizonyult.
De valami mégis hiányzott. Valami, ami tökéletessé tette volna az egészet.
– Szeretném, ha még találkoznánk – mondta a férfi, miközben öltözködtek.
– Nem – válaszolta Szilvi –, nem akarok szeretőt. – Aztán észbe kapott. – Bocs, nem úgy értettem.
– És, ha a barátod lennék?
A nő csak a fejét rázta, és azon gondolkodott, ez biztosan nem is vele történt meg, ilyen helyzetbe ő nem keveredhetett.
– Rendben – mondta a férfi. Csalódott volt. Látszott rajta, hogy szeretne még valamit mondani.
– Mire gondolsz? – kérdezte a nő, bár nem volt biztos benne, hogy valóban hallani akarja.
– Hogy csak arra kellettem neked.
Szilvi szóhoz sem jutott. Álmában sem gondolta volna, hogy valaha ilyet fog hallani valakitől. Ez után már nem sokat beszéltek. Fél órával később egyedül ült az ágyon és a pár hónappal korábbi jóslaton gondolkodott. Háromból kettő. Véletlen lenne? Áh, biztos, csak önbeteljesítés, legyintett magában, de nem hagyta nyugodni a dolog.
A férfi, aki végül is az „egyéjszakás kaland” címkét kapta, felhívta még néhányszor, de nem találkoztak többet. A nő biztos volt benne, hogy nem az az ő útja. Több is volt ez, mint bizonyosság.
Folyton a harmadik jövendölés járt a fejében. Végiggondolta azokat a férfiakat, akikkel kapcsolata volt, de egyikükről sem tudta elképzelni, hogy újrakezdené vele. Így aztán úgy döntött, a jóslatoknak nincs alapja, és élte tovább a hétköznapjait…
Azaz csak élte volna, de gondolatai minduntalan visszatévedtek a kártyák által mutatott jövőhöz. Előszedte a könyveket, amiket még tizenévesként vásárolt. Hogy is volt? A jelen a jóslásban nagyjából egy hónapot jelent, a közeljövő hármat, akkor a távoli jövő úgy egy év lehet. Valami ilyesmire emlékezett. Hát, az első kettőnél ez is stimmelt. Megnézte a naptárát. Még három hónap volt hátra az évhez. Nem éppen úgy néz ki, mintha bármiféle újrakezdést is tartogatna a jövő. De bármennyire is igyekezett, nem hagyta nyugodni a dolog, egyik este visszaszámlálást készített a határidőnaplójába. Így legalább láthatja, ha letelt az év, nyugtázta szkeptikus énje, bár hangja most valahogy nem tűnt olyan határozottnak, inkább csak afféle suttogás volt.
Minden nap első dolga volt, hogy megnézze, mennyi idő van még. Később már folyton a környezetét fürkészte. Kezdett ez valamiféle rögeszmévé válni. Ám közeledett az évforduló, és nem történt semmi. Végül eljött az a nap is. Hát, persze, állapította meg magában. Hiszen mindig is tudta, hogy ezek a dolgok nem működnek. Nevetett magán, ha visszagondolt, mennyire befészkelte magát az agyába ez a dolog. De csalódott is volt. Jó lett volna, ha téved. Nem akart egyedül lenni.
Haragudott a jósra is, minek áltatta. Tudta, hogy ezek nem épp értelmes gondolatok, de nem tehetett ellenük. Végül fogta az összes papírt, naptárt, határidőnaplót, amit korábban telefirkált, és az egészet kidobta a kukába. Arra gondolt, talán újra fel kellene iratkoznia valami társkeresőre, de eszébe jutott az utolsó eset, és inkább letett róla. Unatkozva nézegette a különböző weboldalakat, gondolatai azonban nem ott jártak.
Nagyon magányosnak érezte magát, és sejtette, hogy ezen az éjszakán nem igen fog aludni. Valamit biztosan rosszul csinál, hogy ő még mindig egyedül van. Éjfél felé járt, mikor úgy döntött, mégis ágyba bújik.
Valami mégis a gép előtt tartotta. Bevillant egy ablak, új üzenete érkezett. Csak a feladót látta. Egy nevet az agya legmélyéről. Nem kellett elolvasnia sem, anélkül is tudta, mi lesz benne.
Az első gondolata az volt, hogy na, ő aztán végkép nem lehet, de valami édes bizsergés is eltöltötte, ha az együtt töltött időre gondolt, úgy ahogy ő, nem igen tudott más hozzáérni. Aztán eszébe jutottak az első jós szavai, és felsóhajtott, bármi is lesz a levélben, válaszolni fog.

És az óra éjfélt ütött.
Új nap kezdődött.

Az én világom – Angel Lilith