Szösszenet 5: Pulóver
Ez a sztori családi örökség… kicsit kikarikírozva.

Adott a történetben természetesen egy férfi és egy nő egy kissé csípős hűvös estén. Vitatkoztak, az, hogy min az már tulajdonképpen nem is lényeges.
Ment az adok-kapok. Hol a férfi került felül az érvelésben, hol a nő. Talán már ők sem tudták miért is veszekedtek, de kiszállni már nem lehetett belőle.
Előkerültek szép lassan az érzelmi zsarolások, amit a férfi nagy előszeretettel húzott elő a fiókból és amit a nő sokszor nehezen viselt, mert amellett, hogy dühítette fájt is neki. Ez alkalommal az egyik legdurvábbal rukkolt elő, amit aztán rutin-szerűen sikerült viták lezárásaként alkalmazni: „Akkor én most lelépek, elmentem…”

A nő először kétségbeesett, hogy mégis mi a fenét fog csinálni a pasas nélkül. Aztán jött a csönd, ami megint csak megrémítette … de szép lassan megnyugtatta, majd élvezte. Már nem félt, sőt az újdonság illatát érezte a levegőben.

Ekkor megszólalt a csengő. A nő kilépett az ajtón és meglátta a vacogó hímet, aki dühében csak ennyit mondott:
„Ideadnád a pulóveremet? Fázom.”

A nő őszintén, de győzedelmesen elnevette magát, a férfi is felengedett. Együtt bementek.  Béke volt. Legalábbis egy ideig…….

Harumi világa – A Nő és/vs. a Férfi

Célkitűzés tanfolyam: 35 online lecke azért, hogy tényleg valóra válthasd az álmaidat.Jelentkezz most, az árat Te szabod meg! Klikk ide>>