Nógrádi Gábor: Papa, ne már!

Nógrádi Gábor: Papa, ne már!
Emlékeztek még Adrian Mole-ra? És a titkos naplójára? Én még jól emlékszem, s ha nem is tudnám szó szerint idézni, bizony megvannak belőle részek a fejemben.

És ha azt mondom, hogy Nógrádi Gábor új ifjúsági regényének főszereplője, Samu, Adrian távoli rokona, akkor talán nem járok olyan messze az igazságtól.
Egyrészt ott van ugye Samu, aki amúgy Adorján (sic!), de utálja ezt a nevét, másrészt szintén a naplójába kapunk betekintést, a titkos naplójába.

A cselekmény egészen egyszerű, a nagymama halála után a családtól 300 km-re élő anyai nagyapa a családhoz költözik lánya kérésére. A tizenéves Samu pedig kénytelen egy szobába költözni a húgával. Már ez épp elég az élet igazságtalanságán siránkozáshoz, de a sors nem kegyelmez hősünknek, papa egészen borzasztó. Horkol, és minden idejét kedvenc fiúunokájával tölti, például elkíséri az iskolába, vagy éppen ráveszi a megtakarított pénzének lottószelvénybe való befektetésére. Persze nem lesznek milliomosok.
Nem beszélve arról, hogy Samu szerelmes is, és papa jóvoltából alaposan beég. De Kiss Ottó A nagypapa távcsöve című kötetéhez hasonlóan a végén itt is kiderül, hogy jó, ha van az embernek papája.

Egyébiránt pedig rengeteg erénye van a könyvnek. Nem omnipotens elbeszélővel van dolgunk, hanem E/1. személyűvel, így nem csúszik át didaktikába, holott nyilvánvalóan és egyértelműen, értékrendszert képvisel és közvetít. Az időse(bbe)k iránti tiszteletet, törődést, a minőségi idő fontosságát, és a fizikai és lelki személyes tér tiszteletben tartásának fontosságát.
És in medias res kezdődik, nincs hosszadalmas leírás, bemutatás az elején, ami miatt nem csupán élvezhetőbb a könyv, de a kezdő olvasók sem fogják tíz oldal után feladni. (Itt Ausztriában a különböző iskolai osztályoknak íratatnak különböző nehézségű könyveket – szókincs, mondatszerkezet, terjedelem, mint változók, színvonal, mint konstans tényező.)
Leírás helyett jellem- és helyzetkomikummal operál, ezekből bontja ki a szereplőket. És Nógrádi Gábor tud párbeszédet írni, (amit meglehetősen kevesen mondhatnak el magukról!) továbbá nem elhanyagolható tény, hogy a regény nyelvi regisztere közel azonos az aktuálisan használt korosztályra jellemző diáknyelvvel. Ez könnyíti az olvasást, a szereplőkkel való azonosulást, és a már említett bújtatott didaktikus elemek elfogadását, vagy a róluk való gondolkodást.

Megint egy olyan könyvet olvashatunk, ami jó olvasásgyakorláshoz, de jó ahhoz is, hogy a kiskamasz gyerekünk mellé ülve felolvassuk neki, és elbeszélgessünk róla.
Szülő – gyerek – nagyszülő kapcsolatokról, és tükröt tartsunk egymásnak.
Az egymás iránti felelősségről, szeretetről, és az öregedésről is, mint természetes folyamatról, amelyben, mint a könyvben a papa szaga és horkolása, vannak kellemetlen dolgok, és vannak jó dolgok is.

Egyszer színházi anekdoták közt olvastam, de aztán sose találtam meg újra, így nem tudom végülis ki mondta kinek, de egy híres színésznőnk felelte állítólag a ráncaival, és szépészeti kérdésekkel kapcsolatban:
– Eltüntetni a ráncaimat, mikor annyit dolgoztam érte, hogy ilyenek legyenek?

Nem marad más hátra olvassátok el/fel ti is a könyvet!

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS:
Köszönöm Marikának, hogy felbiztatott, és hogy a MAGYIK számára odakölcsönözte a riportját.
És köszönöm NÓGRÁDI GÁBORnak, hogy küldött a könyvtár számára a könyveiből, és külön köszönöm a figyelmét, és a türelmét.

Egy régebbi bejegyzés.

ITT beleolvashattok a könyvbe.

Illusztrátor: Pikler Éva
Megjelenés éve: 2010
Oldalszám: 144
Kötés: keménytáblás
ISBN: 9789631188530
1. kiadás

„kétszögletű egyenes”