Mesemondás, Mesemondó Fesztivál -és ami mögötte van…

A fesztivál célja az, hogy népszerűsítse a mesemondást, mint műfajt, és megmutassa az embereknek, hogy az felnőttek számára is élvezetes és érdekes. Lesznek itt sárkányok, viking királynők, mocsári szörnyek, hős lovagok, furfangos emberek, táncoló varázslónők, ám ez a bizonyos „storytelling” sokkal többet jelent egyszerű mesemondásnál. Ez egy színes, különleges nemzetközi műfaj, mely nem csak a tündérmeséket és népmeséket foglalja magába. Egy „storyteller” elmesél és színpadra visz bármit és mindent, ami történet, ami elmondható. Ezért aztán nincs is két egyforma közöttük: mindenki más kultúrából érkezik, mindenki mást hoz magával; mindenkit más és más történetek, szereplők érdekelnek. Egy nemzetközi storytelling fesztivál szépsége abban rejlik, hogy rengeteg különféle személyiséggel, kultúrával, és stílussal találkozhat az ember, miközben kényelmesen hátradől és meséket hallgat.

Kiknek szeretsz leginkább mesélni?

Gimnazistáknak. Borzasztóan jó fejek, és nekik lehet már felnőtt történeteket is mondani. Erről nemrég írtam is egy cikket a Fordulópont című folyóirat 50. számába. Újabban tanítom is a mesemondást. Újfehértón van egy csoportom, akikhez leutazom minden héten. Nagyon lelkes, kedves társaság, és nagyon kreatív, gyakorlati oldalról állnak hozzá a meséléshez, ami nekem tetszik.

Bővebben egyszervolt.hu(napocska.hu)…

24 évesen, öt esztendeje vagy mesemondó. Merre jártál a világban? Hány helyen mondtál meséket?

Kétszer voltam Amerikában, egyszer a Kellner-ösztöndíjjal egy évet, utána pedig a washingtoni magyar követség meghívására, mesélni. Talán ezt a terepet ismerem a legjobban a külföldiek közül; sok fesztiválon és konferencián vettem részt, és több tucat mesemondóval ismerkedtem meg. Ezenkívül többször meséltem Bécsben, voltam Rómában az első Raccontamiunastorián, és felléptem Svájcban is az európai mesemondó konferencián.

Az előadáshoz szükség van színészi tehetségre? Segített téged, hogy évekig a győri Arrabona színpad tagja voltál?
Mindenképpen hasznos volt, hogy szoktam a színpadot, és tanultam sok alapvető technikát, rögtönzést, ilyesmiket (meg az is, hogy egy olyan szerető csapattal nőttem fel, amely még mindig mellettem áll). A mesemondás és a színészet között az a meghatározó különbség, hogy a mesemondó saját magát adhatja a színpadon is, nem kell valaki másnak lennie. Én ezt szeretem benne a legjobban.

Nem, egyáltalán nem csak népmesékről van szó. Én például mesélek rengeteg „műmesét” is (ezt egyébként nem tartom jó kifejezsének, mert attól, hogy van szerzője, egy mese még ugyanúgy lehet igazi, értékes). Nagyon szeretem Rudyard Kipling meséit, a reneszánsz és a barokk korban íródott tündérmeséket, és az igaz történeteket is. A családi anekdoták, a történelem, sőt még egy újsághír, vagy egy velem megtörtént kaland is ugyanúgy mesélhető. Nem az a fontos, hogy milyen forrásból származik egy mese, hanem az, hogy mit üzen nekünk.

Milyen mesetípusokat mondasz gyerekeknek? Melyiket fogadják be a legkönnyebben?
Attól függ, milyen idős gyerekekről van szó. Az a tapasztalatom, a gyerekek általában többet értenek a mesékből, mint amennyit várnánk – és nem feltétlenül azok a történetek tetszenek nekik, amik a felnőtteknek. Sokszor tapasztalom, hogy ami a felnőttek számára „aranyos” és „kedves” (manócskák, tündérek, ilyesmi) az a gyerekeket vagy nem köti le, vagy hiányolnak belőle valamit. Ilyenkor érdemes beszélgetni a gyerekkel, és megkeresni, mi az, ami igazán érdekli őt, (és ha kiderül, hogy az a jegesmedve, akkor keresni neki jegesmedvés mesét.)
A legkisebbeknek olyan történeteket szoktam mondani, amikben ők is részt vehetnek; mondhatják velem a szövegeket, tapsolhatnak, ugrálhatnak, énekelhetnek, előadhatják a mesét. Őket mindig mozgatni kell, hogy az ember fenntartsa a figyelmüket. Változó, hogy mi tetszik nekik: a lányok nagyon szeretik a tündéres, királylányos meséket, a fiúkat inkább a lovagok, sárkányok érdeklik (de láttam már fordítva is). Az állatmeséket, különösen a trickster (kópé, pl. a ravasz róka) történeteket mindenki szereti. Ezekből nagy gyűjteményem van.
Néha az is lázba hozza őket, honnan származik egy-egy mese; kisiskolásoknál, ha indián meséket mondok, mindig spontán kitör a lelkesedés.