Bemutatkozás és gondolatok egy gyermeklemez kapcsán

Ahogy Eszter már bejelentette, meghívást kaptam, hogy a zene, a muzikalitás és a gyermeknevelés kapcsolatában néha-néha cikkecskékkel, lemezkritikákkal „fűszerezzem” ezt a kiváló oldalt. Tamásnak hívnak és – nomen est omen, ahogy a mondás tartja – ez nálam úgy látszik program is lett, mert bizony a „tamáskodás” nagyon is sajátom. Adott esetben szőrszálak hosszanti hasogatásától sem riadok vissza.

Mindjárt bemutatkozásképp néhány gondolatot fűznék egy ezeken az oldalakon nem oly rég Kardos Horváth János „Földlakó” c. gyereklemeze kapcsán megjelent kritikához.

Eszter bevezetőjében ott megemlíti, hogy nem igen tudott „zöld ágra vergődni” a CD megítélésével, és zenei képzetlenségére hivatkozva kérte meg Diát, hogy mutassa be azt. Ami nekem feltűnt – és ennek kapcsán született meg ezen oldalakon való részvételem ötlete is – az volt, hogy a kritika – számomra úgy tűnt – épp a zenei tartalommal nem foglakozik.

Most – a lemezt meghallgatván – nem kisebb az én zavarom sem, mint Eszteré lehetett: nem tudom ugyanis, kinek készült a lemez illetve milyen célból. Két dolgot szeretnék ezzel kapcsolatban leszögezni: az egyik, hogy hogy fontosnak tartom különválasztva megvizsgálni a zenét és a szöveget. Ha a zenét vizsgálom, mi az, amit gyermeknek „szólónak” tarthatok: nyilvánvalóan azt, amit a gyermek könnyen, vagy valamivel nehezebben, de reprodukálni képes, vagyis a gyermekdal műfaját: viszonylag egyszerű hangközökből építkező, világos struktúrájú dalokat (magyar dalkincsünk jól ismeri ezt a típust: elég ha a mindenki által ismert „Süss fel nap” c. örökzöldet említem). Ezeket a dalokat a gyermek könnyen és hamar megtanulja, fejlődésben lévő hangképzése számára nem jelent teljesíthetetlen kihívást, stb.

Ami a szöveget illeti, nyilvánvalóan éppúgy helyet kaphatnak viselkedési normákat megszilárdító, tanító jellegű szövegek, mint gyermeklélekből fakadó bohóságok: ebben az esetben azonban fontos a megfelelő szókincs használata. E tekintetben a lemezt már a korábbi kritika alaposan bemutatta, erről a részről nem is kívánok szólni.

Ami a zenei anyagot illeti, azonban kétségeim vannak: dallamvilágukat illetően ezek nem gyermekdalok. Nyilván sokkal inkább gyermekek szórakoztatására születtek, mint arra, hogy az ő dalolni vágásukat elégítsék ki vele. Ha azonban ez így van és a zenehallgatásra nevelés a cél, rögtön feltűnik, hogy ez egyfajta zenei „gügyögés”. Az ember egyéni mentalitásától függ, miképp viszonyul a gügyögéshez: egyfajta leereszkedésről van szó, annak feltételezéséről, hogy a gyermek összetettebb gondolatokat még nem képes megérteni, ezért a legegyszerűbb nyelvi elemekhez fordulunk, s így próbálunk kommunikálni vele. A gügyögés természetes ember jelenség, ösztönösen fakad fel, s hogy ez zenei formát ölt egy gyermeklemez kapcsán szinte éppoly magától értetődő. Mit is értek ezalatt: a legegyszerűbb harmóniákra való építkezést, könnyed, ringató ritmusokat – a zenében megnyilvánuló gondolatok szegénységét.

A gügyögés természetessége jelzi, hogy szükség van rá, s a gyermekpszichológia nyilván kimutatta már hasznosságát. Szintén természetes ösztönünk azonban gügyögéstől való viszolygás is egy bizonyos idő múltán: ami egy csecsemőnél helyénvaló, nem feltétlenül az egy 5-6 éves gyermeknél. A zenehallgatás elsősorban a figyelemről szól: nem más, mint egy dallam, ritmus, a harmóniai változások követése (nem elméleti tudásról beszélek: hanem elsősorban arról, hogy a hallgató megnyitja a tudatát a zenei eszközök által keltett érzelmi reakciók előtt). Mindnyájan tudjuk, hogy a gyermekek milyen fantasztikus, olykor felnőtteket megszégyenítő megfigyelőkészségről tesznek tanúbizonyságot (a fiatal korban bekövetkező tanulási folyamatok természetes következménye ez): nem a gyermek lebecsülése-e, ha szegényes zenei gondolatokat kínálunk neki?

Én – több szempontból egyéni tapasztalatból – meg vagyok róla győződve, hogy a gyermekek egészen összetett zenei műveket is érdeklődéssel végig tudnak kísérni figyelemmel. Véleményem szerint tehát „gyermeklemezre”, olyan értelemben, hogy zenei „gügyögést” tálaljunk fel az ifjúágnak, talán igazából nincs is szükség; a gyermekeknek szóló „mondanivaló” természetesen fontos: de az emberiség elmúlt néhány ezer évében születtek olyan zenei művek, amelyek ezeket az igényeket a lehető legteljesebben kielégítik. Hiszen (ha eredetileg nem is annak született!) nem kiváló „gyereklemez”-e Camille Saint-Saens „Állatok farsangja” c. műve, ahol mindenki számára élvezetes, mégis összetett zenei gondolatgazdagság találkozik, gyermeki lelkeket is felvillanyozni tudó tartalommal?

Az összehasonlítás fent említett emezzel elsőre talán megrökönyödést kelt: hisz a két zene két külön világ! De gondoljunk csak bele: ha mindkettő céljaként a gyermeki figyelem lekötését, és zene által nevelését tekintjük, nem a klasszikus mű-e az, ami nagyobb érték, és maradandóbban teljesítheti feladatát?

Károlyi Tamás

Hogyan
spóroljunk havi 20ezer forintot

megszorítások
nélkül, ésszerűen?

Töltsd le az
ingyenes tanulmányunkat, és

spórolj
havonta minimum 20ezer forintot!

https://www.hosnok.hu/20ezer/