Tavaszi fáradság?
Tavasz fáradság az, ha úgy érezzük, nem akar össze jönni semmi, tulajdonképpen nincs is kedvünk semmihez?  Hát nem is tudom, inkább talán depressziónak nevezném, nem tudok örülni a ragyogó napsütésnek, a nyíló virágoknak,  már régóta  nem vagyok képes  még egy értelmes sort leírni sem. Pedig sokat alszom és tudok is  jó mélyen aludni, de reggel mégis úgy ébredek, mint akin átment egy úthenger. Eddig úgy tudtam, a  nap sugarai boldogsághormont termelnek, akkor miért nincs most ez  így, mindig valahogy kitudtam írni magamból a fájdalmat, a keserűséget, akár az örömöt is, ezzel próbálkozom most is , bár nem tudom mi lesz vége, csak írok, megírom, hogy a múltból próbálok erőt gyűjteni, hiszen voltak boldog pillanatok sokszor, felejthetetlen szerelmes éjszakák, ez akkor is így van, ha most úgy is érzem, hogy tele vagyok problémával. Mi is az én problémám?- ez az, amit nem tudok, ennek ellenére roskadozom a súlya alatt.  s most emlékezem: milyen boldogság volt a gyerekeim születése, az érzést csak azt tudja, aki átélte mindezt. A  házasságunk fantasztikus volt akkor még, égtünk teljes lángon a szerelem tűzében,  de a szerelemmel gyorsan múlik az idő, idővel meg  gyorsan múlik a szerelem.:).  Talán meg kellene beszélni az állapotomat a párommal, hiszen a házasság egy szövetség a problémák megoldására, de ha nem lenne házasság, akkor lehet nem is lennének ezek a problémák. S tényleg, milyen érdekes, nem is érdemel meg engem ez a pasi, ha megérdemelne, nagyon rosszul járna. Nem is rossz házasság a miénk, dehogyis, szó nincs erről, mert talán nincs is  rossz házasság, csak  rossz házastársak vagyunk, nem voltunk elég okosak, mikor házasságra léptünk. Jaj, de miket is írok össze, van egyáltalán okos, megfontolt házasság?- az ki van zárva, ha lenne, akkor fennakadás lenne az amúgy is problémás népesség szaporodásban. Na, akkor most boncolgatok kicsit,  milyen lehet annak, aki több házasságot is köt,  hát az első házasság biztos, hogy érzelmek diadala az ész felett, de a második, amibe majdnem beleestem, a remény diadala lehet  a tapasztalat felett. Milyen lehet a harmadik?- hát szerintem az már a hülyeség diadala mindenek felett.
Azt hiszem, meg is van a diagnózis, pasi bajom van, ez nem tavaszi fáradság, jut eszembe, a pasik nagyon fura bogarak,  neki a háztartási munka, olyan munka, amit csak akkor vesznek észre, ha nincs megcsinálva. Különben is , ha férj nem képes megbecsülni a feleségét, ő a hibás,  de ha a feleség nem becsüli a párját, akkor bizonyára nem érdemli meg azt, úgy hogy, akkor is ő a hibás, mert miért is ne? Most mégis mit beszéljek meg vele?- igaz, azt mondják,  a  gondokat  ketten könnyebb elviselni,  vagy pedig csak hárman…….! A biblia azt mondja szeresd felebarátodat, a káma-szútra meg útmutatást ad, hogyan tedd…….. Hú, de bemelegedtem, különben is minek  mennék hozzá, mit tudnánk tenni, mit tudnánk megoldani, hiszen a pasik mind egyformák, mit mondanának egy ilyen kiborulásra, vagy nevezzük tavaszi fáradságnak.
– Csak egyetlenegy borzalmas nőszemély létezik az egész világon, azt pont neki kellett kifognia.
– Akkor lenne sikeres, ha több pénzt  tudna  keresni,  mint amit a párja el  tud elkölteni, de itt azért hozzá tenném, mi meg akkor lennénk sikeresek, ha ilyen  pasit találnánk.
– Ő nem más, mint egy papucs, mert azt a keveset, amit szabad csinálnia, azt muszáj.
J Na mindjárt jobb is lett a kedvem, rájöttem valamire, a válás legfőbb okozója a házasság. Milyen okos, bölcs megállapítás, igaz? Na, ugye?

Megírom

Veled is biztosan megesett már, hogy nem volt valamihez önbizalmad.Vértezd fel magad online videószemináriumunkon, hogy soha többé ne kelljen a padlóról szemlélned a világot. Katt ide>>