A negyedik király meséje (cinnamon, a féltündér)

A negyedik király meséje (cinnamon, a féltündér)
Réges-régen történt, amikor Napkelet Csillaga felfénylett az égen, és a háromarcú isten a Gyermekkirály képében felfedte középső arcát. Négy földi király meglátta az új csillagot, és ráismertek a Jelre – a legenda csak háromról mesél nekünk, de a legendák sem tudhatnak mindent.

A negyedik király a világ másik oldalán uralkodott; a birodalmán túl csak a végtelen tenger suttogta titkait, és a parttól kilenchullámnyira szigetek keskeny karéja: úgy beszélik, a holtak lelkei itt pihennek meg rövid időre, mielőtt az angyalok a mennybe szólítanák őket.

A király egy napon álmot látott a Földre szállt Gyermekkirályról, és három hatalmas, halkan ragyogó, titokzatos fényű gyöngyszemet választott neki ajándékul. Az első gyöngyházrózsaszín volt, lágy árnyalatokban csillogó, mint amikor a rózsaujjú hajnal megérinti a tengert Carantecnél, abban az öbölben, amit Áldott Birodalomnak neveznek. A gyöngy szívet formázott, és a világ minden öröme és bánata benne dobogott, mert egyike volt az élő gyöngyöknek: és a király ezzel a kinccsel felajánlotta a Királyok Királyának szívének minden titkát, minden érzését és aggodalmát, legmélyebb boldogságát és titkos szenvedéseit.

A második gyöngy zöld volt, mint Bigodou völgyének mezeje egy októberi reggel hűvös napsütésében. Ebben a gyöngyben ott tükröződtek a rétek virágai és állatai, és a király felajánlotta vele minden földi gazdagságát, a réteket, a szelíd patakokat, a fenyőillatú hegyeket; a csodálatos naplementéket, a tengermély elfeledett kincseit és a közöttük selyemzászlóként, lassan hullámzó hínárokat; és mind a halakat, akiknek pikkelyein ezüsten-aranyan játszott a napfény. A zöld gyöngy a látható és a láthatatlan világ szépségeiről énekelt, és a Teremtő végtelen szeretetéről.

A harmadik gyöngy fehér volt, mint a fény, amit szétszórt millió és millió sugárban: aki rátekintett, világosság költözött a szívébe, és meglátta a helyes ösvényt, a jó tanácsot, és a régóta keresett választ. Ezzel a gyönggyel az élet egyszerűvé és tisztává lett, és minden megtalálta a neki szánt helyet; és a király felajánlotta vele minden bölcsességét.

Így esett, hogy a király a három gyöngyöt kis ládikóba zárta, és útra kelt. Hosszú volt az út abba az országba, ahol a Csillag mozdulatlanul ragyogott az égen, és ő elgyötörten érkezett meg; de felfigyelt a különös, szívet tépően szomorú dalra, ami a környező falvakból szállt az ég felé. A király szíve elnehezült, és megkérdezte, kik énekelnek; egy helybélitől megtudta, hogy a zsidók siratják elsőszülött fiaikat.

Ebben a pillanatban egy asszony suhant el mellette, aki apró fiát magához ölelve futott, futott az úton, és a sarkában fegyveres katonák rázták véres kardjaikat. A király szíve megtelt szánalommal, kinyitotta a ládikót, és a rózsaszín gyöngyöt a katonák lába elé hajította, akiket úgy lenyűgözött a kincs szépsége, hogy nyomban felhagytak az asszony üldözésével.

A király tovább kereste a Gyermekkirályt, és ahogy a következő faluba ért, nagy tolakodásra lett figyelmes. Katonák kísértek egy fiatal férfit, aki az életéért könyörgött: hisz lopott ugyan, mert szegény volt és nem volt mit ennie, de özvegy édesanyjának ő az egyetlen támasza. A királynak ezt hallva megesett a szíve a szerencsétlenek sorsán, és felajánlotta váltságdíjul a férfiért a zöld gyöngyöt. A katonák szeme elkerekedett a kincs láttán, és menten szabadon eresztették a foglyot.

Most már csak a fehér gyöngyöt tudta felajánlani a Gyermekkirálynak. Hosszú ideig kereste őt, akiért elhagyta a fehér kastélyát a tengerparton, és körötte a virágzó hangával borított lágy dombokat, amiket annyira szeretett. A Csillag fénye elhalványult, és egy idő után a rossz szemével nem is látta már az égen; a saruja elrongyolódott, a köpenyét rég odaadta egy koldusnak, csak a ládikót szorította a melléhez az egyetlen megmaradt gyönggyel. Harminc évig bolyongott így az országban, ahova a Csillag vezette őt.

Egy napon egy városfal közelébe ért, s hirtelen egy fiatal lány rontott ki a kapun és a karjába vetette magát. A lány az üldözői elől menekült, akik halálra akarták kövezni, mivel visszautasította a gazdag öregembert, akihez feleségül akarták adni. A király a lány történetét hallva elővette a fehér gyöngyszemet és átadta az üldözőknek, akik mohón vetették rá magukat, a lányról teljesen megfeledkezve.

Ebben a pillanatban a városkapu kinyílt, és hatalmas tömeg özönlött ki rajta; kiabálva tolongtak három elítélt körül, akiket éppen megfeszíteni vittek a közeli dombra. A király meglátta az első elítéltet, és megdobbant a szíve: felismerte benne a Gyermekkirályt, akit harminc évig keresett. Kinyitotta a ládikát, de már nem volt benne gyöngy, végignézett szakadt ingén, rongyos saruján, és kétségbeesve értette meg, hogy nincs semmije, amit a Királyok Királyának életéért felajánlhatna. Könnyein át elmosódottan látta a férfi arcát; és annak homlokán ott ragyogott a három gyöngy, szebben, erősebb fénnyel, mint valaha. Egyszerre hangot hallott a magasból: Járj békével, és lásd: végül minden ajándékod eljutott hozzám!

És a király, aki az út végére megöregedett és semmije nem maradt, mosolyogva halt meg a városkapu előtt.