Tetszett? Adnál egy 5-öst? Köszönjük!

Második Oscar (Το δεύτερο Oscar)

Megvolt az idén is az Oscar gála, van csont amit lehet rágni a pletyós meg a divattal foglalkozó műsorokban. Én a görög vonatkozású oldaláról annyit szeretnék megemlíteni, hogy Alexander Payne, görög eredetű amerikai rendező megkapta második Oscar díját “Az utódok” c. filmért.

Alexander Payne eredeti neve Alexandros Konstantinos Papadopoulos, aki a Nebraskai Omahában született 1961. február 10-én (milyen szép szülinapi ajándék volt ez neki!), harmadik fiúként,  görög szülőktől. Payne nagyapja volt az, aki kivándorlásuk után megváltoztatta vezetéknevét Papadopoulos-ból Payne-re. … sajnos..

Mikor 2005-ben, ugyanebben a kategóriában a “Sideways” nevű filmért megnyerte az első Oscar díját, Édesanyja megígértette vele, hogy a következő díjat neki ajánlja. Alexander Payne így is tett, miközben megköszönte anyjának, hogy engedte lógni a suliból, hogy moziba járjon.
Még az is elhangzott, hogy “Mom, sagapo!”. A “sagapo” szó azt jelenti, hogy “szeretlek”.
Gratulálunk, Alexandros!
A. Payne nem kezdő, már több filmet rendezett : Citizen Ruth (1996), Election (1999), About Schmidt (2002), Sideways (2004), The Descendants (2011), többnek írta a forgatókönyvét: Jurassic Park III (2001), I Now Pronounce You Chuck and Larry  (2007) és többnek a producere volt: The Assassination of Richard Nixon (2004), King of California (2007), The Savages (2007), Cedar Rapids (2011). Rövid filmeket is rendezett, de két könyv írásában is részszerepet vállalt.


Egy kis betekintés a függönyök mögé: Sandra Oh, a nálunk “Grey’s Anatomy”-ból ismert, vágott szemű Kanadai színésznő volt a felesége röpke három évig, egészen 2006-ig.
“Az utódok” trailer:

A görög kaland

Veled is biztosan megesett már, hogy nem volt valamihez önbizalmad.Vértezd fel magad online videószemináriumunkon, hogy soha többé ne kelljen a padlóról szemlélned a világot. Katt ide>>

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük